„Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.”

Jak 3,5-6a

Láttam mostanában egy képet ezzel a felirattal: „Uram, karodat tedd a vállamra, kezedet pedig a számra.” Elmosolyodtam a mondaton, de egy kora reggeli telefonnal Isten megbökte a szívemet, hogy felfogjam szavaink hatalmát.

Mikor a kijelzőn megláttam a nevet, az Ének az esőben vidám reggeli dalával jelentkeztem be.

„Beszélnünk kell. Erre most nem vagyok vevő” – válaszolta a barátnőm.

Ez nem az volt, ahogy a napom indítását elképzeltem. Minden erő kiment belőlem, ahogy hallgattam a beszámolót a kiborulásáról. Rájöttem, hogy egy félreértés, egymás mellett elbeszélés okozta az egészet, és első gondolatom az volt, hogy megvédem magam.

Ám ébredéskor épp Jakab levelét olvastam, és ebben a kritikus pillanatban ez az ige ugrott tudatom felszínére: „A nyelv is tűz” (Jak 3,6a).

Ez az igevers mindig felidézi bennem azt a kilencedikes technikaórát, amikor hegeszteni tanultunk. Akkor tanultam meg azt is, hogy aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is. A hegesztőpisztoly végén lévő koncentrált lángocska pusztító erejű. A kezemben volt a hatalom, hogy kettészeljek egy fémdarabot, hogy mint késsel a vajat, átvágjak egy forrasztást.

De ezzel az aprócska, ragyogó kék és izzó sárga fényű lángocskával másfajta erőm: gyógyító hatalmam is volt. Meg tudtam vele javítani azt, ami eltört, újra egésszé tudtam tenni azt, ami szétesett.

Nekünk is, neked és nekem is, van egy ilyen apró lángunk – lángnyelvünk – a szánkban. Gyógyíthatunk, lelkesíthetünk vele összetört szíveket, vagy fájdalmasan megégethetünk valakit egy meggondolatlan szóval.

Hogyan uralkodjunk a nyelvünkön? Kezdőknek már az is elég, ha visszatartják a mondandójukat, míg a lelkükben felcsapó érzelemlángok el nem csitulnak, kavargó gondolataik össze nem rendeződnek. „Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, áltatja magát, és vallásossága mit sem ér” (Jak 1,26).

A „fékez” szó az eredetiben is visszatart, visszahúz jelentéssel bír. Tartsuk vissza első reakciónkat, ha úgy érezzük köpni, okádni fogunk. Légmentesen zárjuk le ajkunkat a haszontalan szavak előtt. Éljük meg kereszténységünket kedvességgel, szeretettel, önuralommal.

A következő szinten válogassuk meg bölcsen a szavainkat. „Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk” (Jak 3,3).

Ha megzabolázzuk beszédünket, olyan szavakat mondhatunk, amik továbblendítik a beszélgetést, biztató, felemelő érzést adnak, építenek rombolás helyett.

Végül pedig áldjunk vele, ne átkozzunk. A Jak 3,9-ben ezt találjuk: „Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve”.

A Biblia korában az átok az áldás ellentéte volt, lássuk be ma is, mekkora felelősséget hordoznak szavaink. Előfordul, hogy bántó szavak okozta mély sebek sohasem gyógyulnak be.

Mikor barátnőmből kirobbant a keserűség a telefonba, Isten segített, hogy megzabolázzam első reakcióimat, amíg eljön a megfelelő pillanat a válaszadásra. Éreztem, hogy két szóhoz vezet, melyek őszintén kimondva képesek megfordítani a beszélgetés irányát:

„Nagyon sajnálom.”

És ez igaz is volt, mert eszembe nem jutna megbántani a barátnőmet egy akaratlan félreértéssel. Eldöntöttem, hogy nem lángvágóként, hanem hegesztőpisztolyként használom a nyelvemet, és egész szívemből azt kívánom, hogy meggyógyuljon a kapcsolatunk. Szerinted is így kéne? Sose feledd: aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is.

Uram, kérlek, juttasd eszünkbe minden nap, hogy beszédünket a Te dicsőítésedre és mások buzdítására használjuk.  Ámen.