„És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így lett este, és lett reggel: első nap.”

1Móz 1,5

Egyik nap a Bibliámat olvasva észrevettem egy komoly „tévedést” az Írásban. Mindenki tudja, hogy előbb jön a reggel, az este csak azután. Nemde? De itt fehéren feketén más áll. A Teremtés Könyve elején azt olvassuk: „és lett este, és lett reggel.”

Hát persze, hogy nem tévedés. Isten az estével indított, a feltöltődéssel, és következett belőle egy termékeny nap.

A mi kultúránkban a pihenést gyakran rossz dolognak tartják. Ha dolgozunk, igyekszünk keményen dolgozni. Amikor játszunk, teljes gőzzel játszunk. Tudjuk, hogyan töltsük fel az időnket emailekkel, autómosással, takarítással, edzéssel, és mindennapi feladatainkkal.

De azt tudjuk-e, hogyan kell pihenni?

Tizenkilenc éve, zsenge 32 éves koromban rákot diagnosztizáltak nálam. Mikor megtudtam, kitörtem: „Erre most nincs időm!” De a rákot nem érdekelte a határidőnaplóm. Az életem megváltozott, kikerült belőle egy csomó minden, amit addig életbevágónak tartottam, s jött helyette a kemó, a műtét, a sugarazás.

Ennek a nehéz korszaknak egyik szépséges gyümölcse az új fontossági sorrendem. Megtanultam, hogyan tegyem félre a tennivalókat és az aggodalmaskodást. Hogyan pihentessem az agyamat és a testemet. Hogyan lassítsak, ha összecsapnak felettem a hullámok, s mérlegeljek, mi a fontos, mi nem az. Egy idő múlva már az éjszaka vált napjaim kezdetévé. A pihenésből következett a nappal, a megérdemelt munka.

Ez a felfogás megváltoztatta az életemet. Nemcsak testileg, lelkileg is. Nemrég úgy alakult, hogy egy nap két különböző helyen kellett előadást tartanom. Ahogy közeledett a nap, a Mennyei Atyával töltött időm „estévé” változott. Készültem az előadásra, de Istennel való találkozásom lelkemet felüdítő, csendes egyesülés volt. Amikor megérkeztem a városba, ahol az előadásokat tartottam, becsuktam szállodai szobám ajtaját, s ahelyett, hogy a jegyzeteimmel foglalkoztam volna, Atyámhoz bújtam. A pihenésből valódi evangelizáció fakadt. Friss voltam, nem saját erőfeszítéseim, hanem az Ő jelenléte készített fel.

Hányszor lemerülünk, mert kilengünk az egyensúlyból. Szívesen mondanám, hogy egyszer s mindenkorra kigyógyultam a rohanásból, de nem mondhatom. Előfordul, hogy lassítanom kell, újraértékelnem a prioritásokat. S ha a testi vagy lelki felüdülés a fontossági sorrend végén szerepel, mindent föl kell raknom az asztalra, s kérnem kell Istenemet, válogassa szét a dolgaimat, segítsen visszarakni az „estét” az őt megillető helyre.

Uram, ha az utolsó helyre száműzlek, sosem fogom meghallani a hangodat. Ha kifulladásig űzöm magam, minden össze fog kuszálódni. Tudom, az élet feladatokból áll, de segíts kialakítanom a megfelelő fontossági sorrendet. Szervezd át az életemet, s adj igazi pihenést, olyat, amit csak Te tudsz adni. Ámen.

Forrás: Encouragement for today, 2011.06.10., T. Suzanne Eller