„Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.” Jób 37,5-6

Volt egy szakasza az életemnek, amikor minden igyekezetemmel azon voltam, hogy szakszerű, elegáns, rendezett egyéniségnek lássanak. Nadrágkosztümöt viseltem. Minden határidőt szigorúan betartottam, olyan feladatokat vállaltam el, amik másra voltak szabva. Visszanézve nem értem, miért tartott olyan sokáig, hogy rájöjjek, szerepet játszom, valaki másnak a szerepét, nem azt, amit Isten nekem szánt.

Én rendetlen vagyok és hangos, szeretek ölelkezni, és könnyen elsírom magam. Szeretem a mesélést, az étkezéseket, és nincs érzékem a rendszerességhez. Kegyelmi ajándék volt, hogy végre felfogtam, bármennyire vágyom rá, az a munkakör nem nekem való.

Nálad milyen változással járna, ha elismernéd, milyen vagy, milyennek teremtett Isten?

Nagyon szeretem mai alapigénket, imádom azt a szabadságot és kegyelmet, ami elárad bennem, miközben olvasom.

Azt mondja Isten a hónak, hogy „hulljon a földre”. Ennyi. Egyetlen feladat. Hullj. Aztán azt mondja a záporesőnek, hogy „zuhogjon”. Lényegében nem mond mást, mint hogy: Tedd azt, amire teremtettelek. Eső vagy – ess. Hó vagy – hullj.

Szeretem ezt az egyszerűséget, hatalmas terhet vesz le a vállamról. Isten arra kér, legyek az, akinek teremtett. És téged is arra kér, hogy legyél az, akinek megalkotott.

Nem mondja a hónak, hogy olvadjon el, és legyen eső. Az esőnek sem kell hóként hullani alá. Azt mondja Isten: Tedd a dolgod. Azt, amit szeretsz csinálni, azt, amire teremtettelek.

Hányan és hányan próbálkozunk görcsösen mást csinálni, másnak a szerepét játszani. Kialakítunk magunknak egy végtelen listát olyan tulajdonságokból, képességekből, amiket ha elsajátítunk, szeretni fognak, vagy biztonságban leszünk, megtapasztaljuk a boldogságot. Kimerítő élet az ilyen, tudom, mert én is jártam ezen az úton.

Te milyen feladatot kaptál Istentől? Milyennek alkotott?

Mit végzel olyan könnyedséggel, mint a hó a havazást? Valljuk be őszintén, sokan eltávolodtunk az eredeti hivatásunktól. Magunkra húztunk valamit, amit mások vártak tőlünk, amiről azt hittük, majd boldoggá tesz, biztonságot ad, vagy elnyerjük vele valaki tetszését.

Rájöttem, milyen gazdagító élmény visszafordulni lényegi önmagunkhoz, azokhoz a kedvtelésekhez, képességekhez, szenvedélyekhez, amit Isten oltott belénk valamikor réges-régen.

Ha megvizsgálom az életemet, felfedezem azokat a kedvteléseket, egyéniségvonalakat, amik végigkísérték: könyvek, olvasás, emberek és kapcsolatok, ételek és vendéglátás. Ezeket mindig szerettem, és most is sok örömöt, kiteljesedést jelentenek.

Gondolj vissza kamaszkorodra, gyermekkorodra, önmagadra, amilyen mindig is voltál. Isten beleégette a szívedbe bizonyos képességek, vonzódások szent és gyönyörűséges gyűjteményét. Mi az, amit mindig is szerettél csinálni? Mi az, ami mindig örömöt okoz?

Ahogy a korban haladunk előre, lassan lehámlik rólunk sok elvárás, nyomás, és védelmezni kezdjük az alattuk meghúzódó kincseinket. A kulturális közeg, amelyben élünk, meg akarja határozni, mit jelent nőnek lenni, mit jelent sikeresnek lenni, milyen az értékes élet.

De ezek az elvárások belekényszerítenek a taposómalomba, átvitt és konkrét értelemben is, igyekszünk felvenni a tempót, mindent megteszünk, hogy kellően vékonynak, fiatalnak, ragyogónak lássanak, hogy otthonunk megfeleljen az elvárásoknak, és még az álmaink is rendezettek és gyümölcsözőek legyenek. De ez nem élet. Így sosem találjuk meg az örömét és értelmét annak, hogy élünk.

A hónak nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy hulljon. Az esőnek nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy essen. Neked nem kell mást tenned, arra teremtettek, azt a parancsot kaptad, hogy az legyél, aki vagy – furcsa és gyönyörű, tökéletlen és rendetlen és szeretnivaló.

Mit kell levetned, hogy felszínre kerüljön lényegi önmagad, akinek Isten teremtett? Mit kell elhagynod, hogy visszaszerezd egyedi vonásaidat, amiket Isten a maga céljára tervezett?

Istenem, adj bátorságot, hogy azt az életet éljem, amelyre elhívtál, ugyanolyan bátorsággal és magabiztossággal, ahogy hull a hó és esik az eső. Segíts elhagynom a szerepeket, a megfelelési vágyat, hadd élhessek békességben akként, amilyennek te látni szeretnél – tudatosan, a Te akaratod szerint.  Ámen.