„Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megragadta, és azt mondta neki: ’Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?’” Mt 14,31

Van valami az életedben, ami lefelé húz, ha nem lépsz ki belőle? 

Évekkel ezelőtt banki ajánlatra megvettünk egy megüresedett házat. Valamikor nagy reményekkel felépítették, aztán el kellett hagyniuk. Utóbb sok szóbeszédet hallottunk róla. Kábítószerezés, verekedések, elhanyagolt gyermekek, családfő a börtönben. 

Mialatt mi a felújításon dolgoztunk, a gyermekeink felfedező útra indultak új birodalmukban. 

Egyik este behoztak egy kincset, amit az udvar végében találtak. Elnyűtt, cipzáros táska volt, az időjárás megviselte. Sikerült kinyitnom, és megvizsgáltam a tartalmát. Két cseréppipa volt benne, és valami magok, amiket biztosan nem visznek magukkal a diákok, ha tudják, hogy másnap kábítószer szimatoló kutyával fogják végigfürkészni az iskolát. 

Olyan pillanat volt, amikor érzed, hogy a világ, a maga valóságában egészen más, mint amilyennek te szeretnéd. Meg kell magyarázni két kisfiúnak, hogy a kincsüket sürgősen a legközelebbi szeméttárolóba kell dobni, mielőtt bárkit letartóztatnának. 

Lefekvéskor még mindig az elveszett kincs foglalkoztatta őket.

„Szerencsétlen emberek”, szólalt meg a nagyobbik. „Én sosem fogok kábítószerezni. Olyan buta dolog.”

„Igen, nagyon szomorú,” értettem egyet vele.

Tovább töprengett összeráncolt szemöldökkel. „De miért nem dobták el, mielőtt valaki megvette a házat?”

„Nem tudom,” feleltem. „Néha jól esnek olyan dolgok, amik ártanak nekünk. Néha nem fogják fel az emberek a kárt, amit okoznak.”

A fiatalabbik felénk fordult. „Mintha csónakban ülnének.”

Bátyja szemét forgatva hurrogta le: „Hahó, kábítószerről beszélünk, nem horgászásról.”

„Ühüm,” a kicsi feltűnően komoly maradt. „Egy lyukas csónakban ülnek, ami el fog süllyedni, és nem akarnak kiszállni belőle. Mint a bibliai történetben, amikor az az ember süllyedni kezdett, mert félt Jézushoz menni a vízen. Ugye ez is olyan, anyu?”

Gombócot éreztem a torkomban. „Igen, kisfiam,” suttogtam, és a lyukas csónakokra gondoltam – ártalmas szokásokra, fájdalmas kapcsolatokra, önmarcangolásra, tartozásokra, kéjvágyra, féltékenységre, étel-, alkohol-, vásárlási függőségre. Rengeteg van belőlük.

Új regényem, a Dandelion Summer, a lyukas csónakokról szól. Azokról, amelyek káros döntésekre vezetik a nőket a férfiak kedvéért, meg amik miatt öreg korukban sokan fájdalomban, magányban élnek, haragban Istennel. A regény szereplői, Norman és Epie, olyan könnyen felismerik a másik lyukas csónakját, de a magukét nem veszik észre. 

Mindkettőjükben magamra ismerek. Hányszor kihajózom a viharos tengerre, kapaszkodom a süllyedő csónakba, pedig Jézus ott áll egy lépésre. Őt nem zavarják a hullámok, szilárdan áll az áradásban, várja, hogy segítségével legyőzzem a vihart, de én nem veszem észre, csak az óceánt figyelem. 

Süllyedő csónakban ülsz? Romboló kapcsolatban élsz? Káros szokás rabságában? Fordulj oda Jézushoz, kérd meg, segítsen kiszállni, s utána menj tovább mellette.

Uram, segíts, kérlek, felismernem a lyukas csónakokat az életemben. Segíts, hogy ne a tomboló vizet bámuljam úgy érezve, menthetetlen vagyok, azt ismételgetve, hogy képtelen vagyok a szabadulásra. Segíts, hogy összeszedjem a bátorságomat, és nyújtsam feléd a kezemet, hogy tudjam, függetlenül attól, hol vagyok, mekkora viharban hánykolódom, a biztonságot nem a csónak nyújtja, hanem Te, Uram.  Ámen.