A tapasztalat azt mutatja, hogy míg a húsvéti vigíliai szertartásra, illetve a szentmisét követő feltámadási körmenetre nagyobb helyeken tekintélyes tömegek szoktak összegyűlni, a nagypénteki liturgián általában csak a leghűségesebb hívek vesznek részt.

Pedig a húsvét titkát, az úgynevezett húsvéti misztériumot nem érthetik meg azok, akik szándékosan kihagyják a nagypénteket – esetleg az egész nagyböjttel együtt. Aki nem áll meg együttérző lélekkel Krisztus keresztje alatt, az aligha lehet elkötelezett híve a Feltámadottnak.

Jézus keresztáldozata viszont nem választható el az ő egész életáldozatától. Nagypénteken felidéződnek azok az összes testi és lelki szenvedések, amelyek betetőzése volt a kereszthalál.

Testi szenvedései már születésekor kezdődtek: egy barlangistállóban jött a világra, és állatok jászola jutott neki bölcsőként. Majd menekülnie kellett Egyiptomba, átélve a hontalanság keserveit. A munkás názáreti évek után három éven át rótta Palesztina mészkőporos útjait, és bizony olyan is előfordult, hogy az Emberfiának nem volt hova fejét lehajtania (vö. Mt 8,20; Lk 9,58). A vérrel verejtékezés, a megostorzás, a körülbelül 700-800 méteres keresztút, a keresztre szögezés és a kereszthalál tette teljessé testi vonatkozásában Jézus értünk vállalt áldozatát.

De a lelki szenvedések még súlyosabbak voltak. Názáret csendje is rejtegetett lelki kereszteket az Úr Jézus számára: szülein kívül senki sem ismerte fel az ő nagyságát. Johann Sebastian Bachot ma a legnagyobb zeneszerzők közt tartjuk számon, életében azonban ezt senki sem ismerte fel. Milyen keserűség lehetett ez a mesternek…! Meg nem értéssel, hálátlansággal később is gyakran találkozott az Úr, például Názáretben, a kenyérszaporításkor, nem is beszélve a nép előtt nagy becsben tartott írástudókról és a farizeusokról. De még az apostolok is gyakran mutatkoztak értetleneknek, a szenvedés óráiban pedig gyáváknak és hűtleneknek. De bőven kijutott Jézusnak a megaláztatásokból is, gondoljunk csak a nádszálra, a töviskoronára és arra, hogy két gonosztevő közt mint fő-fő gonosztevőt feszítették keresztre.

Az orvosok által ismert, egyébként ritka vérrel verejtékezés már sejtet valamit Jézus lelki kínjaiból, mert az említett szimptómát általában rendkívüli mértékű stressz, lelki megrázkódtatás váltja ki. Mi okozhatta ezt a megrázkódtatást? Elsősorban az, hogy Jézusnak vállaira nehezedett a világ összes bűneinek a súlya. Szent Pál merész megfogalmazása szerint Isten őt „bűnné tette értünk” (2 Kor 5,21), átkozottnak, még a mennyei Atyától is elhagyottnak érezte magát a kereszten (vö. Gal 3,13). Ezt fejezik ki Jézusnak a kereszten mondott szavai közül a legmegrendítőbbek, amelyet Márk evangélista eredeti nyelven megőrzött: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?”, azaz „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (vö. Mk 15,34).

Jézus itt valóban „alászállt a poklokra”, megízlelte – ha csak egy rövid időre is – a magányt, a teljes elhagyatottságot és reménytelenséget.

Sík Sándor XI. stáció című versében ezt így fogalmazta meg:

Áll a Kereszt az ég alatt, 
A föld felett. 
Tajtékot ver lába körül 
A gyűlölet. 
Alul halálos gyűlölet, 
Fölül halotti csend. 
Föld kiveti, s be nem veszi 
Az ég sem odafent. 
Ember Fia, Ember Fia, 
Egyedül vagy a puszta végtelenben! 
– Én Istenem, én Istenem, 
Miért hagytál el engem?

Annál csodálatosabb, hogy Jézus már ott a kereszten túljut a fentebb megfogalmazott lelki mélyponton, és eljut a fényre, rátalál mennyei Atyjára, megtalálja a legkínzóbb kérdésre a legcsodálatosabb választ. Képessé válik arra, hogy imádkozzék ellenségeiért, hogy mennyországot ígérjen a jobb latornak, és hogy lelkét letegye az Atya kezébe. De talán a legsúlyosabb megnyilatkozása ez az egyetlen szó: „Beteljesedett!” (Jn 19,30) Itt most újra az a Jézus beszél, aki elítélése előtt nem sokkal így szólt: „Ítélet van most a világon, most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét” (Jn 12,31); aki a reá váró elhagyatottság tudatában is kijelenti: „ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magammal vonzok” (Jn 12,32).

A „Beteljesedett!”-ben lelki értelemben jelen van már a feltámadás. Jézus halála nem csőd, nem kudarc, hanem beteljesedés, beteljesedése főpapi imájában mondott szavának: „Atyám, én megdicsőítettelek a földön, a feladatot, amelynek elvégzését rám bíztad, elvégeztem” (Jn 17,4).

Keresztre szegezett Jézus, segíts minket is, hogy életünkben és halálunkban – veled együtt – megdicsőíthessük az Atyát, és hozzád hasonlóan eljuthassunk a feltámadás örömére.

Veszprém, 2016. március 15.

Márfi Gyula veszprémi érsek


Magyar Kurír