„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.”

Róm 12,10.

Pár évvel ezelőtt szokásos autóutam során másként mentem templomba, mint ahogy szoktam.

Naponta kétszer, reggel és délután, iskolába menet és onnan hazafelé egy kicsi, romosnak tűnő ház előtt vezetett el az utunk. Szemét volt körülötte, kimustrált autók, kidobott holmik, amik mintha a lomtalanításra várnának. A bejárati kapu is lassan elvált az alaptól, néha azon morfondíroztunk, lakik-e itt valaki egyáltalán. Ez a rozoga ház minden egyes nap könyörögve vonta magára a figyelmünket.

Azon a napon a gyerekszállítás után bementem az élelmiszerboltba a heti bevásárlást elintézni, de ezalatt sem szabadultam a ház képétől. Csak mentem a polcok között, lassan megtöltöttem a bevásárlókocsit olyan termékekkel, amiket előzőleg nem is volt szándékomban megvásárolni.

Egyre a Róma 12,10 járt a fejemben: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” Éreztem, magamévá kell tennem, életre kell váltanom ezt az igazságot.

Aznap másfajta istentiszteletre mentem.

Számomra az istentisztelet mindig egy épületet jelentett, dicsőítő énekeket, üzenetet az igazságról és Isten szeretetéről, és sok-sok embert körülöttem, akikkel együtt imádkozom, énekelek. Aznap reggel másfajta istentisztelet járt a fejemben.

Az iskolából hazafelé szóltam tinédzser lányomnak s a velünk lévő többi gyereknek, hogy útközben meg kell állnunk valahol egy rövid időre.

„Ma másfajta istentiszteletre megyünk”, mondtam csendesen, s reméltem, nem érzik meg az idegességet a hangomban.

Utasaim nem lelkesedtek, mikor behúztunk a romos ház elé. Kényszeredetten segítettek kirámolni a csomagokat az autó hátuljából, és félszegen jöttek a nyomomban a kapu felé. Erőteljesen megkopogtattam a málló festésű ajtót.

Középkorú asszony jött elő, kedvesen mondtam neki, hogy élelmiszereket hoztunk. Nem hívott be, de gyorsan, türelmetlenül vette át a csomagokat.

„Köszönöm - mondta, - nem is tudják, milyen jókor érkeztek.”

Mivel nem ismertem a részleteket, azt sem tudtam, kicsodák, félszegen annyit mondtam, imádkozni fogunk értük.

„Imádkozzanak, kérem” - mondta még könyörögve, s gyorsan becsukta maga mögött az ajtót.

Míg az autóhoz lépkedtem, szorongásom lassan feloldódott, s Isten békessége vette át a helyét.

Hazafelé menet nem csomagoltam kegyes prédikációba a látogatásunkat, nem veregettem vállon magamat az ügyességemért. Csendben ültünk az autóban hazáig, s azon gondolkoztunk, hogy ma másfajta istentiszteleten voltunk.

Elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy a Róma 12,10 még mindig ott zsong a fejemben: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz…”

Uram, segíts, hogy mindig megláthassam, ha valaki szükséget szenved, s tegyem meg, ami tőlem telik. Segíts, kérlek, hogy túlláthassak önzésemen, és Téged képviseljelek. Adj bátorságot, hogy megmutassam gyermekeimnek, mennyire szeretlek. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: Encouragement for today, 2012.01.16. Holly Good www.proverbs31.org fotó:pinterest.com, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu)