„Jézus erre így szólt: ’Kelj föl, fogd az ágyadat és járj!’” 

Jn 5,8 

Előfordul, hogy úgy érzed, lebénít a félelem, a kétségbeesés, az elszigetelődés, az önsajnálat? Együtt élsz valamilyen testi vagy lelki fájdalommal, amely olyan mélyen van, hogy semmi sem tudja enyhíteni? 

Ha e kérdéseket olvasva a szíved felkiáltott: „Igen, ez én vagyok!”, gyere, találkozzunk azzal az emberrel, aki az ágyán feküdt a Beteszda fürdőnél János evangéliuma 5. fejezetében. 

A történet elején Jézus megérkezik Jeruzsálembe, s egy koszos, bűzös fürdő felé tart. Bénák, elesettek, betegek gyűltek össze mindennap a medence partján, mert hittek abban, hogy egy angyal naponta leszáll a vízre, megérinti, és feltölti gyógyító erővel. Aki elsőként lép a fölkavarodott vízbe, megszabadul betegségétől. Ahogy Jézus a tömegben sétált, figyelmét az Atya egy ágyon fekvő béna ember felé fordította. Jézus mélyen az ember lelkébe nézett, és megkérdezte: „Meg akarsz gyógyulni?” (Jn 5,6b) 

„Uram, felelte a beteg, nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, mikor fölkavarodik a víz. Mire odaérek, már más lép be előttem.” (Jn 5,7) 

Figyeled, hogyan hárít? Azért marad a gyékényen, mert nincs senki, aki segítsen neki. 

Barátaim, én is bénaként éltem több mint egy évtizeden át. 1986 júniusában, 21 évesen, pár nappal a főiskolai ballagásom után megerőszakolt egy fegyveres, álarcos idegen, aki a lakásomban rejtőzködött. 

Négy csodálatos évet töltöttem a Baylor University-n, ahol elkötelezetten munkálkodtam a nőhallgatók szövetségében, barátra találtam, és eljegyeztem magam egy csodálatos férfival, megválasztottak a Baylor Szépének és a végzett diákok hercegnőjének, kitüntetéssel diplomáztam, és egy izgalmas munkahely várományosa voltam. Az után a nap után mindezek a világi áldások elvesztették jelentőségüket. Támadóm gonosz, kegyetlen cselekedete megfosztott emberi méltóságomtól, értékeimtől, biztonságomtól – az életemtől. Egyszer s mindenkorra szétzúzta reményeimet, álmaimat. Félelemtől és kétségbeeséstől bénán feküdtem az ágyamon. Éveken át képtelen voltam egyedül maradni. Pánikrohamaim voltak, gyakran kerültem a sürgősségi osztályra. 

Aztán találkoztam Krisztussal ebben a történetben. Szavai, amiket a béna embernek mondott, felszálltak a lapról, s egyenesen a szívembe hatoltak. Szó szerint szívembe fúródtak. Én voltam az az ember a gyékényen. Élveztem az áldozat szerepét. Hozzászoktam a szomorkodáshoz. Sőt, jól éreztem magam benne. 

Olvasd csak Jézus szavait, amit ennek az embernek mondott: „Kelj fel! Fogd az ágyadat és járj.” (Jn 5,8) 

Ez a történet bizonyította be nekem a Zsidókhoz írt levél egyik igazságát (4,12): „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait..”

Szívemet és mindazt, ami fogva tartotta, átadtam Istennek. Ezt súgta a fülembe: „Wendy, csodálatos, bőséges életem van a számodra, de nem fogod megismerni mindaddig, míg fel nem kelsz, fogod az ágyadat, és jársz.” Isten szava életre kelt. Személyesen hozzám szólt, és abban a percben megtettem az első mozdulatot, hogy leszálljak az ágyamról. 

Te is egy gyékényen heversz? Édes barátnőm, gyere, csatlakozz hozzám, kezdjünk leszállni róla, jó? 

Drága Mennyei Atyám! Alázattal járulok Eléd, Teremtőm és Megváltóm elé. Szeretlek, és köszönöm, hogy Te örökké tartó, feltétel nélküli szeretettel szeretsz engem. Átadom Neked magam, testileg, lelkileg, érzelmileg. Mélyen vágyom rá, hogy a szívembe jöjj, meggyógyítsd benne a sebet, és megszüntesd a fájdalmat. Szedj ki mindent az életemből, ami a Veled való kapcsolatom útjában áll, és gátolja, hogy azt a bőséges életet éljem, amit nekem szántál. Tölts el Lelked teljességével. Tedd lehetővé, hogy megtegyem az első lépést, amivel lekerülök az ágyamról. Mutasd meg nagyszerű terveidet az életemmel. Mindezt Fiad, Jézus, hatalommal teli nevében kérem, Ámen.