„Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves Isten előtt, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.”

Zsid 11,6

Tudtam, hogy nehéz munka lesz, hőség kínoz majd, és a kemény padlón kell aludni. De nem tudtam, hogy nem ezek a körülmények késztetnek majd arra, hogy megfeszítsem a hitemet.

Néhány éve részt vettem egy programban, melynek során szükséget szenvedő emberek házát újítottuk fel. Isten terve az volt, hogy túlfeszítsen engem azon, amihez általában szokva vagyok, de kiderült, hogy nem a munkának, és nem a siralmas körülményeknek volt ilyen hatásuk rám.

Nem éreztem túlfeszítésnek, mikor fel kellett másznom a létra tetejére, hogy feladjak egy nehéz festékes vödröt. Vagy amikor éjszakánként a felfújt, recsegő műanyagmatracon forgolódtam, és reméltem, hogy nem fog teljesen leereszteni reggelig. Akkor sem, mikor 41 fokos hőséget kellett elviselnem a kötelező hosszú farmernadrágban, mely végig ráragadt izzadt lábamra.

Az sem feszített túl, amikor úgy kellett zuhanyoznom, hogy csak egy vékony függöny választott el vadidegen emberektől, vagy mikor meg kellett osztanom a zuhanykabint azzal nagy döglött valamivel a lefolyón.

Mindez nem volt kellemes, de belül volt a komfortzónámon. Ám mikor rákerült a sor, hogy járjam az utcát, kopogtassak be az ajtókon, és hirdessem az evangéliumot, rettegve, hogy rám csapják az ajtót, vagy valami ennél rosszabb történik, nos, akkor éreztem, hogy megfeszül a hitem.

Visszanézve látom, hogy Isten gyengéden kitolt a komfortzónámból a hitzónába. Döntés elé állított: megfeszítem a hitemet, vagy a biztonságot választom.

Könnyebb lett volna kiküldeni az utcára a csapatot magam helyett. Üldögélhettem volna egy tölgyfa árnyékában, miközben a többiek megközelítik az idegeneket. De Isten lángoló meggyőződést ültetett a szívembe, hogy bízhatom Benne, és feszítsem meg a hitemet. A félreállás ki volt zárva a lehetőségek közül.

Nem számítottam rá, hogy azzal, hogy hitben elindulok, a legnagyobb áldás fog érni.

Pedig számtalan történet van a Bibliában, ami arról szól, hogy Isten valakit kihív a komfortzónájából, és hite megfeszítése minden esetben olyan áldást hozott rá, amit elképzelni se tudott volna.

Ábrahám bízott Isten ígéretében, hogy gyermekük születik idős koruk ellenére. Megfeszített hitének egy kisbaba volt a viszonzása, Izsák, akit a karjaiban tarthatott.

Jézus tanítványai rettegtek életükért a vad viharban. Péter, hitét megfeszítve, kilépett a csónakból, és megélte a csodát, hogy emberi lábbal a vízen járjon.

Jézus felszólította a bénát, akinek izmai gyengék és sorvadtak voltak, hogy keljen fel, és járjon. Az ember megfeszítette a hitét, kinyújtotta a lábát, és életében először járni kezdett.

És így tovább. A vak, aki hinni tudott Jézus gyógyító erejében, saját szemével láthatta Jézus arcát. Józsué nevetséges ötletnek tarthatta volna, hogy hétszer körbejárja Jerikó falait, de engedelmeskedett, és a falak leomoltak. József tíz évet töltött egy sötét várbörtönben, de rendíthetetlen hite végül a trónig emelte.

Isten mindnyájunkat felszólít egy kis hitfeszítésre néhanapján. Akár az a feladat, hogy hagyjuk el komfortzónánkat, és engedelmesen cselekedjünk, akár az, hogy maradjunk nyugton, és bízzunk Istenben életünk egy nehéz szakaszában, Ő mindig csodálatos áldásokkal jutalmazza a megfeszült hitet, mint azt mai alapigénk is ígéri.

Talán úgy érzed, amit most vár el tőled Isten, az már túl sok. Ne feledd, hogy bár lehetetlennek látszik a feladat, Isten sosem feszít túl azon, amire képesek vagyunk az Ő erejével – nem a miénkkel. És ha készségesen nekifeszülünk, áldásokkal halmoz el.

Uram, segíts, hogy teljesen rád bízzam az életem, és növeld bennem a hitet, hogy mindig hajlandó legyen megfeszülni a Te kedvedért – és önmagam javára. Mutasd meg, hogyan tudod felhasználni javadra az életemet. Ámen.