„Erő és ékesség az ő ruhája;és nevet a következő napnak.”

Péld. 31:25

45 évesen döbbentem rá. Nyaraltunk éppen, és a szállodai fürdőszobánkban volt egy olyan kis aranyos kozmetikai tükör, ami felnagyítja a részleteket. Hát addig tartottam aranyosnak, míg meg nem láttam benne az igazságot. A szemem sarkából mosolyráncok garmadája futott szerteszét.

„Mi a manó!” kiáltottam. „Mióta vannak ezek az árkok az arcomon? Mégis, mikor akartál szólni, hogy csupa ránc a szemem körül?” – támadtam a férjemre. Ő rám nézett és bölcsen lefegyverzett: „Édesem, én szeretem a szemeidet”.

Mostmár, hogy a mesés ötvenes éveimet taposom, már nincs szükségük mosolyra, hogy megmutatkozzanak. A szarkalábak szilárdan megvetették talpukat, és végleg belevésődtek az arcomba. Tudtam, hogy be fog következni, mikor nemrég egyik ügyfelem, aki egy plasztikai sebész mellett dolgozik, felajánlotta, hogy kössünk üzletet, és megsimította az arcomat.

Senki sem ússza meg az öregedést. Egy reggel felébredünk, s észrevesszük, hogy lépteink hajdani rugalmassága döcögőssé vált, ősz szőrszálak jelennek meg a legbizarrabb helyeken (az állunkon nyújtózkodnak például), és minden, ami valaha feszes volt, elindult dél felé. Odapillantunk a tévére, s épp egy huszonéves akárki ugrik elénk a képernyőn, nekünk meg minden porcikánk azt kívánja, hogy burkolózzunk be egy puha takaróba, s forró csokit szürcsölgetve hitessük el magunkkal, hogy csak álmodtuk az egészet.

Aztán az unokák becsörtetnek a szobába. Újabb kör Gramminátor következik: lekuporodom a földre, előveszem legschwarzeneggeresebb hangomat, s közlöm az ellenséggel: „Senki nem menekülhet a Gramminátor elől!” és kezdetét veszi a birkózás, rúgkapálás, dögönyözés.

Ilyenkor döbbenek rá, mennyire jó ötvenesnek lenni. Nem volt könnyű az út idáig. Azokért a ráncokért az arcomon megdolgoztam. Minden ősz hajszál egy nehéz pillanatot idéz: valakinek elvesztését, akit szerettem, stresszelést az anyagiak miatt, könnyeket egy gyermek kirepülését nézve. Egyik fontos lecke, amit megtanultam menet közben, hogy az életben minden csak átmeneti. Az 5Móz 31:6-ban ezt olvassuk: „”Férfiasan viselkedjetek, legyetek bátrak, ne féljetek, s ne rettegjetek, ha meglátjátok őket, mert az Úr, a te Istened maga vezérel majd téged, s nem marad el tőled, s nem hagy el téged.” Csúcson vagyok vagy szakadékban, egyik sem tart örökké, de Ő mindenütt velem lesz.

Ma már inkább nevetek, és hagyom, hogy az árkok mélyüljenek a szemem s az ajkam körül, mert tudom, hogy csak ez a mai nap a biztos. Por vagyunk, ma itt, holnap ott. Arról nem beszélve, hogy a kis fiúunokám aprócska tenyerébe vette az arcomat, rám nézett, és azt mondta: „Nagyi, szép vagy.” Ő jobban lát, mint a tükör.

Gyertek, öleljük át ezt a korosodásnak nevezett valamit, s nevessünk együtt egy nagyot!

Istenem, köszönök minden ráncot és minden ősz hajszálat, mert emlékeztetnek. Mindegyik egy olyan pillanatra utal, amikor a Te erődre hagyatkozhattam. Mindig megadtad, amire szükségem volt. Maradj nyilvánvaló az életemben, amíg előre nevetek az elkövetkező napokon. Ámen.