„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” 

Jak 1,2-3

Egyidőben ültettem el őket. Egyforma módon. Ugyanolyan gyöngéd szeretettel és gondoskodással. Mikor egyiket megöntöztem, a másikat is. Minden egyformán történt – szinte minden.

Egyik piros begóniatövet a kínai selyemmirtusz fa és a hortenziabokor közé, az eresz védelme alá ültettem, a másikat a járda mellé, ahol semmi sem védte a zuhogó esőtől, s a nap égető sugaraitól.

Nyár végén nagy volt a meglepetésem.

A fa és a bokor közé ültetett növényke, ami épp megfelelő mennyiségű esőt és szűrt fényt kapott, semmit sem növekedett.

Egy centit sem.

Szép volt, de semmit nem változott azóta, hogy elültettem.

Az elemek támadásának jobban kitett tő legalább hatszorosára nőtt az eredeti méretének.

Sötétzöld levelei begömbölyödtek, mintha be akarnák fogadni a tápláló vízcseppeket. Piros virágokat bontott minden irányba, s nagyon szépen mutatott a szürke betonjárda hátterében.

Ahogy elnéztem a két rubinszínű begóniát, magunkat láttam bennük.

Az utóbbi három hónap egyik megpróbáltatást hozta a másik után. Egy családtagunk betegséggel küzdött. Idősödő szüleink gondozása új kihívások elé állított. Mindkettőjüknek újfajta, szívünket elnehezítő odafigyelésre van szüksége, mert az új bajok nem oldhatók és nem szüntethetők meg. Nem láthattuk előre ezeket a dolgokat, s gyakran tanácstalanok vagyunk.

Ebben a nehéz időszakban közelebb kerültünk Istenhez, megtanuljuk, hogy rá kell bíznunk életünket és szeretteink életét az áradatban. Észrevettük azt is, hogy Istent nem rémítik meg a viharok. Ebben az időszakban, amikor sejtelmünk sincs, mikor fognak jóra fordulni a dolgok, Ő a vitorlánk, belekapaszkodunk, míg elvonulnak a viharfelhők.

Jó volna talán olyan védett életet élni, ami épp megfelelő mennyiségű esővel és napsütéssel jár egy eresz védelme alatt. Ugye, milyen szépen hangzik?

De Jakab levelének első sorai arra biztatnak, hogy örüljünk a megpróbáltatásoknak. Mert növekedésünket szolgálják.

Reményeink szerint a nehéz időszak vége felé közeledik, s mi rájöttünk, mit jelent bízni Istenben, és hűségesnek találni Őt.

Megtanultuk, mit jelent kezünket kérésre hajlítva tartani, hogy befogadjuk a felülről érkező táplálékot.

A megpróbáltatások jönni fognak. De miután elmúlnak, ha közben szorosan kapaszkodunk Istenbe, észrevesszük, hogy növekedtünk, mélyebbre kerültek gyökereink a hitben, s erősebbek vagyunk, mint azelőtt.

Amikor igazán kemény próbatétel ér, biztassuk egymást, hogy utána a kitartás gyönyörű virágait fogjuk hozni Isten hűséges gondoskodása alatt.

Uram, nehéz ez a próbatétel, de igyekszem lehetőségként tekinteni rá a hitben való növekedésre. Hálás vagyok Neked, hogy Te sohasem változol. Te biztos vagy akkor is, amikor az élet bizonytalanná válik.  Ámen.