„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.”

Jn 1, 1;14

Hogy vagy? Naponta sokszor teszik fel nekem a kérdést, de rég nem gondolkoztam el rajta. Kevesen vannak, akiknek őszintén válaszolnék. Akikkel pedig megosztanám a választ, azok meg se hallanák első szavaimat. Lelkük pereméig megteltek, ki kell önteniük valakinek. Homorúvá formált tenyerembe töltik gondjaikat, vágyaikat. Míg a kezem el nem nehezül. Belefáradtam, hogy egyre csak befogadok, és nem tudom kiönteni, ami bennem van. Megértem őket, most nem alkalmasak rá. De órákon át csak hallgatni, hallgatni… nem biztos, hogy én alkalmas vagyok most rá.

A sors iróniája, hogy a nevem jelentése: „meghallgató”. Arról nem beszélve, hogy a múlt évről áthozott életversem: „Aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25b). De nem tudok többet befogadni, ha egyszer csordultig tele vagyok. És nem tudom nyújtani azt az üdítő szót, ami nincs bennem: megteltem, mégis üres vagyok.

Így hát önző módon beteget jelentek önmagam épsége jegyében. Visszavonulok magamba, távol a fájdalommal, gonddal, problémával tele szavaiktól. Messze minden szótól. Amíg a Szó, az Ige rám nem talál homorúvá formált tenyérrel, ami elég nagy ahhoz, hogy beleférjen szükséget szenvedő lelkem, elnyűtt baráti énem, kicsiny világom. Beleöntöm magam az Igébe, a határtalan edénybe, ami be tudja fogadni a szavaimat. Felteszi nekem a kétszavas kérdést, amire annyira szomjazik kiaszott lelkem: „Hogy vagy?”

Elfáradtam. „Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézs 41,10b.

Egyedül érzem magam. „Íme, én veled vagyok mindennap, a világ végéig.” Mt 28,20b.

Nem bírok ennél többet. „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve; én felüdítlek titeket.” Mt 11,28.

Én kiöntöm, Ő feltölt. Ár-apály, mely természetesebb az óceán mozgásánál. Kiszikkadt lelkem az Ő igéjére, az Igére szomjazik.

Isten adja nekünk a közösséget, ahova tartozunk. De a barátok és a család képessége a támogatásra árad és apad. Ezért van az, hogy lelkünk legnagyobb szükséglete: az Úr barátsága. (Szívd mélyen magadba elragadtatással: Isten a barátunk!) Barátság a változatlan természetű Igével, Jézussal.

Fogadd hát el feléd nyújtott nyitott tenyerét, amivel megtart téged, amibe lerakhatod gondjaidat, családod és barátaid gondjait. Fogd meg a kezét, és járd végig vele Őt magát, az Igét. Öntsd Belé őszinte válaszaidat. Felüdülés vár. Hallod kérdését: „Hogy vagy?”?

Uram, köszönöm, hogy Te nem változol. Köszönöm, hogy meghallasz és meghallgatsz. Köszönöm hűséges barátságodat. Ámen.