Azon gondolkodni, hogy Isten miért enged meg bizonyos dolgokat az életünkben, nem más mint megpróbálni a szelet befogni, és láthatóvá tenni azt. Az ilyen kimerítő próbálkozásnak nem sok haszna van.
Megtanultam, hogy a miértek után kutatni teljesen hiábavaló, inkább a "hogyan tovább?" kérdést kellene feszegetnünk. Istentől inkább a következőt kellene kérdeznünk: "Ha ez a jelenlegi helyzet, mi a kívánságod, hogyan álljak hozzá, hogyan kezeljem? Mire szeretnél rávezetni, mit kell tanulnom belőle?"
Hát nem sokkal jobb a "hogyan tovább?" kérdést feltennünk? Ha szeretnénk a fájdalmainkból, sebeinkből gyógyulni, ez a kérdés mindenképpen segít továbblépnünk, feldolgoznunk helyzetünket. Isten mellettünk fog lenni a folyamatban.
Ha a "miért?" kérdésen rágódunk, akkor egy helyben toporgunk és bánkódunk csupán, gyógyulásunk folyamatát semmiképpen sem segítjük vele. Még ha Istentől megkapnánk is a választ a kérdésünkre, nem valószínű, hogy kielégítene bennünket. Mérlegre tennénk fájdalmunkat Isten akaratával szemben, és a gyötrelmünket mindenképpen súlyosabbnak éreznénk.
El kell ismernünk, hogy emberi elménk egyszerűen nem tudja teljességében felfogni, igazán megérteni Isten többdimenziós, örökkévaló terveit.
Ézsaiás könyve is ezt erősíti meg: "Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Ézsaiás 55:8-9)
Nem tudom, kit, milyen élethelyzetben találtak a fenti gondolatok, de nekem most nagyon nagy szükségem volt Isten megerősítésére....
Kommentáld!