Miért? Lehet-e békére lelni, mikor nehéz az életünk?

Miért lesz valaki rákos? Miért rombolnak le földrengések egész városokat? Miért kell az embereknek olyan keményen dolgozniuk pusztán azért, hogy fenntarthassák családjukat?

Tudat alatt valószínűleg mindannyian felteszünk magunknak ehhez hasonló kérdéseket, de tudatosan csak ritkán. Úgy lefoglal minket a saját életünk, hogy szinte sosem állunk meg, és töprengünk el: MIÉRT?

De aztán történik valami, ami felráz minket. A szüleink elválnak. A lányt a szomszédból elrabolják. Egy rokonunk rákos lesz. Ez egy darabig felébreszt, de később könnyen visszasüllyedhetünk a tagadás állapotába. Egészen addig, amíg nem jön egy újabb tragédia, egy újabb képtelenség. Ezután valószínűleg arra gondolunk: Itt valami nincs rendben. Valami nagyon, nagyon elromlott. Az életnek nem ilyennek kellene lennie!

Tehát MIÉRT történnek rossz dolgok? MIÉRT nem lehet ez a világ egy jobb hely?

A Biblia választ ad a MIÉRT kérdésére. Csakhogy ez nem olyasmi válasz, amelyet a legtöbben hallani szeretnének: azért ilyen a világ, mert bizonyos értelemben mi kértük, hogy ilyen legyen.

Furcsán hangzik?

Ki vagy mi tudná megváltoztatni a világot? Ki vagy mi tudná garantálni, hogy az élet mindenkinek mindig fájdalmaktól mentes legyen?

Isten. Isten meg tudná tenni ezt. De nem teszi. Legalábbis nem most. Következményképp dühösek vagyunk rá. Azt mondjuk: „Isten nem lehet mindenható és végtelenül szerető. Ha az lenne, ez a világ nem ilyen lenne!”

Annak reményében mondjuk ezt, hogy Isten majd meggondolja magát. Azt reméljük, hogy ha bűntudatot keltünk benne, majd máshogy fog cselekedni.

De úgy tűnik, meg se moccan. MIÉRT nem?

Isten meg se moccan – egyelőre nem változtatja meg a dolgokat -, mert azt adja nekünk, amit kértünk: egy olyan világot, ahol úgy bánhatunk vele, mintha itt se lenne vagy felesleges lenne.

Emlékszel Ádám és Éva történetére? Ettek a „tiltott gyümölcsből”. A gyümölcs annak a gondolata volt, hogy semmibe vehetik, amit Isten mondott vagy adott nekik, és tőle függetlenül is nekivághatnak az életnek. Ádám és Éva olyasmit remélt, hogy Istenhez hasonlóak lehetnek – Isten nélkül. Úgy gondolták és azt tartották, hogy a létezésben van valami értékesebb, mint Isten vagy mint a vele való személyes kapcsolat. Ez a világrendszer minden hibájával együtt az ő döntésük következménye.

Az ő történetük mindannyiunk története, nem? Ki nem mondta még – ha nem is hallhatóan, de legalább a szívében -: Szerintem ezt egyedül is meg tudom csinálni, Istenem. Ezt most én megoldom. De kösz az ajánlatot.

Mindannyian megpróbáltunk Isten nélkül boldogulni. Miért tesszük ezt? Valószínűleg azért, mert mindannyian elhittük, hogy van valami értékesebb, fontosabb, mint Isten. Ez mindenkinek más, de a hozzáállás ugyanaz: Nem Isten a legfontosabb az életben. Ami azt illeti, teljesen jól megvagyok nélküle is.

Mi erre Isten válasza?

Megengedi, hogy így legyen. Sok ember tapasztalja azt a fájdalmat, amely annak a következménye, mikor mások vagy ők maguk Istennek nem tetsző döntéseket hoznak: gyilkosság, nemi erőszak, kapzsiság, hazugság/csalás, rágalmazás, házasságtörés, emberrablás, stb. Ezek mögött mind olyan emberek állnak, akik nem engedik, hogy Isten beleszóljon az életükbe és hatással legyen rájuk. Úgy élik a napjaikat, ahogy az nekik tetszik, és ők is, mások is szenvednek.

Mit gondol minderről Isten? Cseppet sem önelégült, sőt: joggal mondhatjuk, hogy könyörületesen lehajol hozzánk, azt remélve, hogy hozzá fordulunk, hogy ő valódi életet adhasson nekünk. Jézus azt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”1 De nem mindenki hajlandó őhozzá menni. Jézus pont erre mondta: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!”2 Jézus újfent mindent a vele való kapcsolatunkra vezet vissza. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”3

De mi van akkor, mikor igazságtalan az élet? Mi van a hirtelen lesújtó szörnyű esetekkel, melyeket valaki más okoz? Mikor áldozatnak érezzük magunkat, érdemes belegondolni, hogy Isten maga szörnyű bánásmódban részesült másoktól. Isten tökéletesen érti, min mégy keresztül.

Semmi sem lehet fájdalmasabb annál, mint amit Jézus szenvedett el értünk, mikor a barátai magára hagyták; azok, akik nem hittek benne, kigúnyolták; megverték és megkínozták keresztre feszítése előtt; majd a nyilvánosság előtt szégyenteljesen a fára szegezték, hogy lassan megfulladjon. Ő teremtett minket, mégis megadta az emberiségnek a szabadságot, hogy ezt megtehesse, hogy beteljesítse a Szentírást és megszabadítson a bűneinktől. Nem meglepetésként érte ez Jézust. Tisztában volt a jövőjével, előre tudta az összes részletet, fájdalmat és megaláztatást. „Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik: "Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.”4

Képzeld el, hogy előre tudod, hogy egy ennyire szörnyű dolog fog veled történni! Jézus átérzi az érzelmi és lelki kínt. Azon az éjszakán, melyen Jézus tudta, hogy elfogják majd, elment imádkozni, de magával vitte néhány barátját. „Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!" Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."5 Bár Jézus bízott három barátjában, ők nem érezték át fájdalma mélységét, és mikor Jézus imádkozás után visszatért, alva találta őket. Jézus tudja, milyen egyedül küzdeni a fájdalommal és a határtalan szomorúsággal.

Ahogy János foglalja össze az evangéliumában: „A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében…”6 „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”7

Nem kérdéses, hogy rengeteg fájdalom és mérhetetlen szenvedés van ebben a világban. Ennek egy része mások önző, gyűlöletes cselekedeteinek következménye, egy részére pedig nem lehet magyarázatot adni itteni életünk során. De Isten önmagát ajánlja fel nekünk. Isten tudtunkra adja, hogy ő is szenvedett, és tisztában van a fájdalmunkkal és a szükségleteinkkel. Jézus ezt mondta tanítványainak: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”8 Bőven van okunk, hogy nyugtalankodjunk és csüggedjünk, de Isten meg tudja adni nekünk az ő békéjét, amely hatalmasabb, mint az előttünk álló probléma. Elvégre Istenről, a Teremtőről van szó, aki mindig is létezett. Aki pár szóval megteremtette a világegyetemet.

Mégis, bármilyen hatalmas is, mindemellett ő az is, aki ismeri a legbensőbb énünket, még a legapróbb, legjelentéktelenebb részleteket is. S ha mi rábízzuk életünket és teljesen rá hagyatkozunk, bár lesznek nehézségeink, ő biztosan tart majd minket. Jézus azt mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot."9 Ő elszenvedte a legnagyobb félelmünket – a halált -, és felülemelkedett rajta. Ő keresztülvihet minket életünk nehéz helyzetein, és örök életet adhat, ha megbízunk benne.

Ezt az életet leélhetjük Istennel vagy nélküle. Jézus így imádkozott: „Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük."10

(1) Máté 11,28 

(2) Máté 23,37 

(3) János 8,12 

(4) Máté 20,17-19 

(5) Máté 26,37-39 

(6) János 1,10-12 

(7) János 3,17.16 

(8) János 14,27 

(9) János 16,33 

(10) János 17,25.26