„Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez az Isten kezéből jön. Mert az öröm is, a gond is Istentől van.” 

Préd 2,24-25

Elégedett vagy a munkáddal? Napjaid szakadatlan örömben telnek? Szinte hallom a választ: „Á, dehogy. Távolról sem.” Az enyém sem. Egyetemistákat tanítok. Szeretek tanulni, és szeretem átadni a tudásomat. Imádom a frissen hegyezett ceruzák illatát. Élvezem a megtiszteltetést, a kihívást, amit a következő generáció formálása jelent.

Nem szeretem viszont a javításokra, osztályzásokra szánt órákat, s azt, ha egy motiválatlan diák miatt úgy érzem, hiábavalóak az erőfeszítéseim. Van úgy, hogy felhangol a munkám, máskor meg elkedvetlenít. Biztos, hogy a tied is ilyen.

Kultúránkban tartja magát egy szemlélet, miszerint ha megtalálnánk a tökéletes, ránk szabott munkát, álmaink munkáját, akkor lelkesen, céltudatosan élnénk napról napra. Pedig valójában a legnemesebb feladat, a legkáprázatosabb hivatás, a legáhítottabb állás is okozhat néha csalódást, levertséget.

Salamon király felismerte ezt, és elkeseredett miatta. Meggyűlölte az életet, mikor kiderült, hogy az étkezések, a pénz, a munka nem okoz állandó kielégülést (Préd 2,18). Elég bölcs volt ahhoz, hogy rájöjjön, semmilyen hús-vér, földi, anyagi dolog nem tud teljesen kielégíteni minket. Semmilyen mulatság, hónap-dolgozója-kitüntetés, új otthon, kapcsolat, béremelés, finom kávé vagy hónap végi kiárusítás.

Mikor Salamon rájött, hogy az élet javai nem tudják kielégíteni, s hogy egyszer távoznia kell, s előbb-utóbb feledésbe merül mindaz, amit tett, úgy érezte, hogy minden hiábavalóság, minden értelmetlen a nap alatt – kivéve Istent. Összezavart a könyve az állandóan ismételt „minden hiábavalóság” miatt. Úgy tűnt, Salamon mindent értelmetlennek talál, amit az életünk nyújthat. Valahol a lelkemben megértettem, de lázadoztam is a gondolat ellen, hogy minden öröm, minden teljesítmény értelmetlen, semmit sem ér.

Elhatároztam, hogy nekilátok a Prédikátor Könyvének. Egy éven át tanulmányoztam, keresve Isten üzenetét. Tudni akartam, hogyan viszonyuljak a munkához és a pihenéshez, a levertséghez és az örömhöz.

Célul tűztem ki, hogy olyan értelmes életet alakítsak ki magamnak, ami nekem is, Istennek is tetszik. Beiratkoztam főzőtanfolyamra, megtanultam, hogyan készíthetek ízletesnél ízletesebb ételeket, még azt is megtanultam, hogy a sütés-főzés folyamatát is élvezzem. A Biblia mellett regényeket is olvasgattam a hátsó teraszon. Felfrissítettem tanítási módszereimet. Örültem az életben elért apró sikereimnek, erőt gyűjtöttem belőlük az elégedetlenség, a depresszió, s ami még rosszabb, a bűn ellen.

Az az év megtanított egy isteni titokra. A mai ige rávilágít, hogy Salamon is tudott róla. A munkánkban, a nevetésben, vagy akár a mindennapi étkezésben talált örömpillanatok mind-mind Isten ajándékai. Kedvkeltő ajándékok. Gyakran sötét, hideg, kiábrándító világunkban emlékeztetnek arra, hogy Isten jó.

Ezek az ajándékok nem adnak állandó örömöt, csak központozzák a nyűggel, könnyekkel telt napokat. Ízelítőt adnak egy élet utáni életből, ami felül fogja múlni a finom ételek, a virágzó tulipánok, a jól végzett munka nyújtotta örömöket. Ezek az ajándékok újra meg újra feltöltenek – és itt a lényeg - hálával Isten iránt. Nemcsak megajándékoznak a fölöttük érzett örömmel, de rámutatnak a Teremtőre, Aki szeret, aki a jobbjában tart minden gyönyörűséget (Zsolt 16,11).

Ettől a felismeréstől még inkább örülök az ajándéknak és a percnek, amikor azt átélem. Ez a hála valóban kielégít – tetszik nekem, és tetszik Istennek is. Ezért hát eszem, iszom, és élvezem a munkámat, mert Isten nélkül nem örülhetnék nekik. Bennük, az örömömmel dicsőíthetem Istent.

Uram, köszönök neked minden örömforrást, amivel ellátsz. Tudom, hogy minden jó és tökéletes ajándék a Te kezedből érkezik, és én hálás vagyok ezért Neked.  Ámen.