„Jézus rájuk szólt: ’Mit féltek, ti kicsinyhitűek?’ Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, mire nagy csend lett.” Mt 8,26

Megbuktam esküvőszervezőként.

Senkinek sem kell olyan szervező, akit úgy felbosszant a menyasszony idegbeteg anyukája, hogy elhányja magát a bejárati ösvény mellett, ahol érkeznek az első vendégek. Ez aztán az üdvözlés.

Megbuktam kütyüárusként.

Senkinek sem kell olyan ügynök, aki belevág a hüvelykujjába pizzaszeletelés közben, mialatt a vágóeszköz biztonságosságát ecseteli.

Szörnyű.

Megbuktam iskolai menzavezetőként.

A segédem az olajspray-jel kente be a karját, mert száraznak ítélte a bőrét. Később meg, mikor ki akartuk üríteni a szemetest, megtámadtak a darazsak, s megfeledkeztünk a sütőbe rakott pizzáról.

A gyerekek nem igazán szeretik az égett pizzát.

Megbuktam recepciósként.

Nem jó ötlet megadni magunkat a koradélutáni álmosságnak, s lehajtani fejünket a karunkra a pultnál. A főnökök nem rajonganak a munkaidőben horkoló alkalmazottért. Még akkor sem, ha babát vár az illető.

Hát igen, sokszor megbuktam azokban az években, amikor próbáltam kitalálni, mihez kezdjek az életemmel. Az adott helyzetben mindig úgy éreztem, hogy a lehető legrosszabb történt velem. Most úgy látom, hogy mindegyik a legjobb volt, ami történhetett.

Ha bármelyik sikerült volna, nem ismerhettem volna meg a mostani szolgálatom örömét.

A Biblia történetei közül is soknak ez a tanulsága: ami pillanatnyilag a legrosszabb, később a legjobbá válik.

A Mt 8,23-24-ben Jézus csónakba száll a tanítványaival. „Egyszerre csak heves vihar támadt a tavon, úgy hogy a hullámok elborították a bárkát.” A legrosszabb.

De a 26. vers szerint Jézus felkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, mire minden elcsendesedett. A tanítványok elámultak Jézus hatalmán. Legjobbá vált a legrosszabb.

Az ApCsel 5,18-ban azt olvassuk, hogy az apostolokat elfogják, és börtönbe vetik. A legrosszabb. Ám az 5,19-ben az Úr angyalát látjuk, ahogy megnyitja a börtön ajtaját, és kivezeti őket. Olyan hitet nyernek, hogy később bátran kijelentik: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek!” (5,29). A legrosszabból a legjobb lett.

Nem mondom, hogy értem, miért kell végigszenvednünk ezeket a megpróbáltatásokat. Azt is tudom, hogy az említetteknél sokkal kegyetlenebb helyzetek is vannak. Elromlott világban élünk, tele elromlott emberekkel. De bátorságot nyerhetünk abból, hogy Isten sosem romlik el. Sosem éri valami váratlanul, meglepetésként, sosem döbben meg attól, amit tapasztal.

Kézbe veszi a legrosszabbat, ami történik velünk, és azzal, amit hozzátesz, a legjobbá alakítja. Nekünk csak az a feladatunk, hogy maradjunk Vele, és kövessük az utat, amin vezet minket.

Uram, tudom, hogy Te képes vagy a legrosszabbat a legjobbá alakítani. Üdítsd fel, kérlek, a lelkemet ezzel a bizonyossággal. Követni akarlak mindig és mindenütt.  Ámen.