„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”

Jn 15,5

Egy hatgyermekes, igencsak elfoglalt anyuka mondta egyszer, hogy „Túl sok tennivalóm van ahhoz, hogy ne imádkozzam!” Itt van a titka a hatékony életnek.

Akkor találunk rá a békére, az erőre, az örömre, amire annyira vágyunk, ha Jézust és az imádkozást helyezzük az első helyre. Mégis, valljuk be, hogy a nagy rohanásban az imádkozás gyakran háttérbe szorul.

Legyünk őszinték. Tele vagyunk tennivalókkal, és az imádkozás bekerül a sok-sok elvégzendő munka közé, amilyen a portörlés – vagy a receptírás.

Annyi minden igényli időnket, energiánkat, hogy gyakran megelégszünk azzal, hogy a nap folyamán a nehezebb pillanatokban eleresztünk egy fohászt (Uram, segíts!) és ennyiből áll napokig az imaéletünk.

Tudom, én is voltam ebben a helyzetben. Minél több a dolgom, annál kevésbé tűnik célszerűnek az imádkozás.

De aztán fel kellett fedeznem, hogy amikor látszólag a legkevesebb időt szakíthatom az imádságra, akkor van rá a legnagyobb szükségem. A „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv forradalmasította az életemet.

Alig néhány éve még mind a négy gyermekünk 4 éves kor alatt volt. Hárman pelenkások voltak, s a zajszint az otthonunkban egy kívülálló számára elviselhetetlen lett volna. A minőségi együttlét Jézussal szinte kivitelezhetetlen volt.

Így gondolkoztam: Jézus pontosan tudja, mennyi tennivalóm van. Nem bánja, ha csak egy-egy pillanatra kapcsolódom hozzá gondolatban, felé röpítek egy-egy rövid fohászt rohangálás közben.

Ám mialatt tevékenykedtem, gyakran éreztem Jézus gyengéd hívását, hogy lépjek ki a zűrzavarból, és legyek csak Vele egy darabig.

Végül foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék kiszakítani minőségi imaidőt a napjaimból. Kértem Istent, mutassa meg, mikor tudnék kiszökni hozzá a nyüzsgő életemből. Mikor délután alszanak a gyerekek, vagy mikor itthon a férjem, s egy darabig át tudja vállalni őket.

Kértem Istent, segítsen fegyelemre szoktatni a testemet, hogy reggelente korábban keljek, és a Krisztussal való együttlétet helyezzem előtérbe, váljék számomra százszor fontosabbá, mint a facebook vagy a tévé melletti kikapcsolódás.

Hihetetlen volt, amit megtapasztaltam, miután életemet a „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv szerint kezdtem élni. Ahelyett, hogy feszítettebbé vált volna a napi tevékenységem, gyümölcsözőbb lett. Nem változtak a tennivalóim, a feladataim. De ahelyett, hogy stresszes kapkodással rohangáltam volna egyiktől a másikig, végeztem sorban a tevékenységeimet olyan nyugalommal és derűvel, amiről tudtam, hogy nem tőlem származik. Ahelyett, hogy állandóan azt éltem volna meg, hogy versenyfutásban vagyok az idővel, és vesztésre állok, minden szépen a helyére került és elrendeződött.

Megtapasztaltam mai igénk igazságát: „… nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5b). Rájöttem, hogy életem egy területén se boldogulok igazán, ha nem építem be napjaimba az Isten jelenlétében töltött rendszeres, minőségi időt.

Még mindig hajlamos vagyok a munkát az imádkozás elé helyezni. De ma már, ha azon kapom magam, hogy érvelni kezdek az imádkozás ellen, mindig eszembe jut a mondás: „túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ne imádkozzam”. Nincs olyan feladat tevékenységeim listáján, ami előbbre való lenne, mint a Jézussal töltött idő. Ő mindent meg tud adni nekem, amire szükségem van ahhoz, amivel meg kell birkóznom.

Minél inkább teli vannak a napjaink feladatokkal, annál inkább szükségünk van az imádkozásra. Jusson eszünkbe mindig, mikor az imádkozás nem tűnik célszerűnek, hogy a legjobb megoldás, ha azonnal térdre borulunk.

Uram, segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Veled kettesben töltött idő az, ami alkalmassá tesz rá, hogy mindent elvégezzek, amit nekem kell elvégeznem. Taníts meg arra, hogy ne csak odáig jussak el, hogy beillesztelek a napi tennivalóim közé, de mindenestül köréd építsem fel az életemet.  Ámen.