„Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Jn 8,12

Megint rám tört az a nyavalygó érzés… nem vagyok elég szép, nem vagyok elég jó. Heteken át elégedetlen voltam magammal minden téren: nem vagyok elég jó anya, nem szolgálok eleget a gyülekezetben, nem osztom be megfelelően az időmet, nem jól szervezem az életemet.

Könyörögtem Istennek, szabadítson meg ettől a bizonytalanságtól. Isten nem úgy válaszolt, ahogy elképzeltem, egész váratlan módon mutatott rá a megoldásra.

Egyik délután épp a tükör előtt álltam a fürdőszobában, hogy kikészítsem az arcomat, mikor feltűnt, milyen hatalmas árnyékot vetek a tükörrel szemközti falra. Ahogy azt bámultam, döbbentem rá, hogy önmagammal kapcsolatos bizonytalanságaim mekkora árnyékot vetnek a lelkemre: a kételkedés árnyékát.

Ott akkor a fürdőszobában két fontos dologra jöttem rá. Az egyik, hogy csak akkor látom az árnyékot, ha háttal vagyok a fénynek. A másik, hogy úgy keletkezik az árnyék, ha a fény útjába állok.

Minden árnyék attól jön létre, hogy valami elzárja a fény útját, és a kételkedés árnyékával is ez a helyzet.

Ha gondolatainkban önmagunkkal, saját elégtelenségünkkel foglalkozunk, azzal, amit mi érzünk, vagy amit feltételezünk, hogy mások gondolnak rólunk vagy a teljesítményünkről, árnyat vetünk a lelkünkre, mert elálljuk Isten fényének útját a szívünk felé.

De nem arra lettünk teremtve, hogy a fény útjába álljunk. Arra alkotott Isten, hogy a Fényben éljünk, azt nézzük, Isten mit gondol rólunk, és nem azt, hogy mi mit gondolunk magunkról.

Jézus ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12b). Ha Jézus közelében élünk, ha elfordulunk a kételyektől és hazugságoktól, tartós biztonságra és helyes önértékelésre találunk Benne.

Arra is rájöttem aznap délután, hogy elégedetlenségem önmagammal nem fog magától elmúlni.

Tudatosan el kell fordítanom figyelmemet saját elégtelenségemről, s ráirányítanom arra, hogy Isten tökéletesen elég, és az ő kegyelmére figyelek az életemben.

Az Igazságra – a Fényre – kell összpontosítanom, hogy önbizalomhiányomat Isten-bizonyosságra váltsam.

Istennek nem szándéka, hogy bénító szorongásban és bizonytalanságban éljünk. Jézus kihívja követőit a sötétségből a világosságra.

Téged is hív: lépj ki az önmagaddal való elégedetlenség árnyékából, s válj azzá a kiegyensúlyozott és Isten-biztos emberré, akinek teremtett. Olyan emberré, aki lelkének biztonságát abban találja, amit Isten gondol és mond róla.

Legközelebb, ha megérzed, hogy a saját értékeidben való kételkedés árnyékában vagy, kérd Istent hogy cserélje le önbizalomhiányodat lelki bizonyosságra, miközben a Fény felé fordulsz, és gondolataidat az Ő igazságaira irányítod.

Mikor alkalmatlannak érzed magad, Isten így szól: kiválasztott vagy. „Ti vagytok a tanúim – mondja az Úr - , a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy én vagyok.” (Ézs 43,10a)

Mikor nem bízol magadban, Isten így szól: képes vagy rá. „Az én erőm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, és magaslatokon enged járni engem.” (Hab 3,19)

Ha silánynak érzed magad, Isten így szól: értékes vagy, szeretlek. „Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek.” (Iz 43,4a)

Uram, Te kiválasztottnak, értékes, szent, szeretett lányodnak mondasz engem. Segíts, hogy elhiggyem, az vagyok, s magam mögött hagyva az elégedetlenkedés árnyékát, élhessek a Te igazságod Világosságában. Ámen.