„Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad.”

 Fil 4,12-13

Bántott már meg Isten? Őszintén bevallom, néha, mikor elém kerül a fenti részlet a Filippibeliekhez írt levélből, azt gondolom, hogy ez kemény dió.

Hogy elégedett legyek minden helyzetben?

Tényleg?

Évekkel ezelőtt a kislányom a nemzeti tornászválogatott tagja volt. Mialatt néztem a gyakorlatait, úgy éreztem Isten is mosolyog. Szép volt, csupa báj és kellem, magával ragadta a tekintetet.

Egyik este edzés közben, mikor élete egyik legnagyobb versenyére készült, leesett. Százszor is elvégezte már a gyakorlatot gond nélkül. De most valami félresikerült, és egy kis hiba örökre keresztülhúzta tornászálmait.

Egy évig jártunk egyik orvostól a másikig, de végül mindig ugyanazt hallottuk: a sérült válla soha sem lesz képes megtartani a testsúlyát.

Bevallom, szívszorító volt. Nézni, ahogy egy 14 éves kislány küszködik a felismeréssel, hogy egyszer s mindenkorra le kell mondania az álmairól – hát ez nem igazán tölt el elégedettséggel. Persze, tudom, a nagybetűs életben ennél sokkal keményebb helyzetekkel is szembekerülnek emberek. De az ő életében ez óriási csapás volt.

Milyen könnyű ilyenkor belekerülni a miértek örvényébe, és közölni Istennel, hogy megbántott.

Miért kellett ennek megtörténnie?

Miért nem akadályozta meg Isten?

Miért nem hallgatta meg az imádságaimat?

Átélted már? Voltál már olyan helyzetben, amikor minden egyetlen kérdésben sűrűsödött: hogy engedhette Isten, hogy ez megtörténjen? Lehet ez persze apróság is, például, mikor nem találod a kulcsaidat, vagy arra lépsz ki a házból, hogy leeresztett a kerék, épp aznap, mikor nagyon pontosan kéne érkezned egy fontos találkozóra.

A miértek kísértése nagyon erős.

Rákérdezni a miértekre természetes dolog. Egyáltalán nem mond ellent szellemi értékrendünknek. De ha a miértek eltávolítanak Istentől ahelyett, hogy közelebb vinnének, akkor helytelenül tettük fel a kérdést.

Ha a „miért?” reménytelen, akkor milyen kérdés mutat előre?

A „mit?” és a „mi?” kérdés.

Más szóval: „Most, hogy ez a helyzet, mit kezdhetek vele?”

Fil 4,8: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!”

Ezt az igét úgy szoktam hívni, hogy „a gondolataim parkolóhelye”.

Ide kellett elérkeznie Ashley-nek is az adott szituációban. Ahelyett, hogy a miérteken rágódna, segítenem kellett, hogy másfajta kérdéseket tegyen fel magában:

Ez a valóság - mit kezdhetek vele?

Mit tanulhatok belőle?

Mi az ebben, ami a javamat szolgálja?

Mit, milyen más lehetőséget nyit meg előttem Isten gondoskodása?

Mennyiben járul ez hozzá a fejlődésemhez, a szellemi növekedésemhez?

Ha átkapcsolunk a miértekről a „mit” kérdésekre, gondolatainkat a helyes parkolóhely felé tereljük.

Hogy ez könnyű lenne? Szó sincs róla.

Segít, hogy továbblépjünk, amikor úgy érezzük, Isten valami olyasmit engedett megtörténni, ami szörnyű, és ezt nem értjük? Igen, segít.

Azért imádkozom, hogy neked is segítsen.

Uram, szeretnék a szereteteden átszűrni mindent, ami történik velem. Tudom, hogy szeretsz. De néha nehéz megérteni, miért következnek be bizonyos események. Felemészt a próbálkozás, hogy megtaláljam a dolgok értelmét, pedig ehelyett a Te perspektívádból kéne néznem az élet történéseit, és bíznom kéne Benned. Köszönöm, hogy másként látom most már a dolgokat. Ámen.