„Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt.”

Hab 3,17-18

Vádként tornyosultak a számlák. Okosabban kellett volna. Kisebb falattal kellett volna kezdeni. Mit képzeltél?

Nem tudom, mit szólt volna valaki, ha látja, hogy hétszer körbejárom a pajtát. Kétségbe voltam esve. Ifjú férjem heti 80-100 órát dolgozott, hogy ne kelljen bezárni a gazdaságot. Eszembe jutott Józsué az Ószövetségből, aki körbejárta Jerikó falait. Isten látta Józsué hitét, és Jerikó falai leomlottak. Gondoltam, ha körbejárom az istállót, megtörténik a csoda, amiért imádkoztam, Isten ledönti a fenyegető csőd falait.

Vegyes érzelmekkel gondolok vissza arra az időre. A férjem álma a gazdálkodás volt. Én, bár városi lány voltam, betársultam, mert szerettem a jóképű fiatal farmeremet.

Tíz év kemény, áldozatos munkája után válság tört a mezőgazdaságra. Jövedelmünk egyre zsugorodott. Barátaink sorra adták el a farmjaikat, s beadták derekukat a 40 órás munkahét, a havi kétszeri fizetés idegen világának. Mi még kitartottunk.

Aztán eljött a pillanat, amikor beláttuk, hogy Jerikónk falai nem fognak leomlani. Ott álltam férjem mellett, ahogy álmai maradványait szekerekre pakolták, és elindultak velük a poros úton, kifelé az életünkből.

Nem találtam vigasztaló szavakat, amiket a férjemnek mondhatnék. Isten hűsége volt az egyetlen igazság, amibe kapaszkodhattunk. Ez volt a vitorlánk abban a bizonytalan esztendőben.

Nagy szerencsétlenség sújtotta Habakuk prófétát is, és ő is Isten előző években megtapasztalt hűségébe kapaszkodott. Az élet bizonytalan volt, de Isten szeretete és gondoskodása nem.

Évekkel később visszatekintve látom, hogy Isten velünk volt a göröngyös úton, amin jártunk, de akkor ezt nehezen érzékeltük. Pályát módosítottunk. Eladtuk a farmot. Évekbe telt, míg kimásztunk az adósságok csapdájából. De Isten karjaiban tartotta a küszködő fiatal párt.

Mint Habakukot, minket is megáldott megmagyarázhatatlan örömpercekkel. Sokat nevettünk egymásba kapaszkodva. Értékes családi együttléteink voltak az olcsó kirándulások, piknikek a közeli erdőben, csobbanások az ingyen strandokon. Együtt bízni Istenben, ez vált életünk új alapelvévé.

Ha nehéz időket élsz át, íme néhány bátorító ötlet, miközben erősen Belé kapaszkodsz.

Tedd meg, ami a te dolgod. Akár anyagi, akár más gondjaid vannak, nézz szembe velük. Átgondoltuk bevételeinket, számlát nyitottunk, meghatároztuk mi az a maximum, amit költhetünk, ami elég a megélhetésünkhöz. Számbavettük az okokat, amik idevezettek, s ha találtunk olyat, ami rajtunk múlt, megoldást kerestünk a változtatásra.

Bízd Istenre, ami az ő dolga. Imádkozz, hogy megoldódjon a helyzet. Adj hálát a kapott kegyelmekért, és figyelmedet összpontosítsd rájuk. Tedd meg, amit meg kell tenned, a többit bízd Rá.

A nehéz helyzetek leküzdése csapatmunkát igényel, Istennel együtt kell végrehajtanotok. A legnagyobb csodák akkor érnek, mikor Isten megváltoztat, és örömöt ad akkor is, ha nem úgy oldja meg gondjainkat, ahogy kértük, ahogy elképzeltük.

Istenem, nehéz ez az időszak, szükségem van Rád. Bizalmamat Beléd helyezem. Amikor látszólag semmi sem változik, boldog szeretnék lenni Benned. Adj, kérlek, örömöt a nehézségek között is. Ámen.