„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Mk 16,15

Felhajtottam a házunk elé, és leállítottam a motort. Néztem azt a találkozóhelyet, amit családom „otthonnak” nevez. A szívem suttogni kezdett:

Uram, mondd, jól csinálom?

Az életet, amit rám bíztál, az embereket, akiket rám bíztál, a hivatást, amit rám bíztál… Nagyon igyekszem, hogy jól csináljam. Úgy, hogy ne érezzek onnan mélyről fájdalmas lelkifurdalást. Hogy tudjam, mindent megtettem. Hogy kedvedben járjak. Hogy szeressem őket. Hogy arcomon több legyen a mosoly, mint a rosszallás. Több nevetés, kevesebb panasz. Hogy meglássam a szépségét ezeknek a kettesben töltött szent perceknek, és ne felejtsem kimondani: Köszönöm.

Mindent köszönök. Minden jót és szépet, magasat és mélyet. Az egész csomagot, ami így együtt engem formáló folyamattá áll össze. Engem, akinek szükségem van nehézségekre, hogy felnőtté váljak. Szomorúságra, hogy meglágyuljak. Izgalomra, hogy felvillanyozzon. Megrendítő percekre, hogy szerethetővé váljak. Bonyolult feladatokra, hogy kihívást éljek át. Csendes percekre, hogy lecsillapodjam.

Ezekre mind szükségem van.

De néha - mialatt egymást követik a percek, amik azzá alakítanak, akinek te látni akarsz – nagyon el tudok fáradni, elveszítem minden bátorságom. És itt találom magam a felhajtón, a kocsimban elmélkedve. Nézem, hova vezetett több ezer döntésem, ami hozzájárult, hogy idáig eljussak. Ehhez az otthonhoz. Ehhez a családhoz. Ehhez az élethez. Én alkottam a döntéseket, és utána a döntések alkottak engem.

Hálás vagyok, igen. Nagyon-nagyon hálás. De szükségem van a biztatásodra, a suttogásodra, hogy itt vagy velem. Hogy látsz engem. Hogy meg vagy elégedve velem. Tudnom kell, Uram, jól csinálom-e?

Neked volt már a felhajtón ilyenszerű beszélgetésed az Úrral?

Elgondolkoztál az életeden, és feltetted a kérdést, vajon jó úton haladok?

Szerintem, mi lányok, mind eljutunk néha ide. Egy ilyen alkalom segített húsz évvel ezelőtt, hogy létrehozzak egy helyet, ahol összejöhetünk, és fejlődhetünk együtt, hogy mindennapi életünket Isten Igéjéhez igazítsuk. Azért létezik a Proverbs 31 Ministries (Példabeszédek 31 Szolgálat), mert nagyon szükségem volt segítőtársra, hogy életemet Isten igazságához kapcsoljam. És még mindig nagy szükségem van erre.

Azóta minden nap összeülünk a csapattal, hogy átgondoljuk, átimádkozzuk azt, ami aztán az email-fiókotokban köt ki. Tökéletlen, de lelkes, innen-onnan összesodródott lányok vagyunk, akik életetek előterébe és középpontjába akarják állítani Isten Igéjét. Mélyről fakadó imádságom, hogy mikor Lélekerősítőt kaptok tőlünk, érezzetek indíttatást, hogy másoknak is továbbküldjétek. Rátok gondolok mindig, mikor ujjaimat a billentyűzetre teszem, és kopp-kopp, a kusza gondolatok szívemből jövő, szívetekbe érkező talán értelmes mondatokká állnak össze.

Elképzellek, ahogy a világ egy pontján állsz. Kört húzok köréd, ahová azokat az embereket képzelem, akiket elérsz nap mint nap, akikre hatni tudsz. Aztán hátralépek, és körök százezreit látom, melyek a Lélekerősítő levelek több mint egymillió olvasóját jelképezik. Elkápráztat a látvány, mert a körök, ahova el tudunk érni, szinte az egész világot lefedik.

Te, én, és mi mindnyájan, akik itt összegyűlünk, tudhatjuk, hogy hatásunk világméretű. Jézus ezt az utasítást adta nekünk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Lehetetlen küldetésnek tűnik olyankor, mikor ülünk a felhajtón, nagyon sérülékenynek érezzük magunkat, és mindenféléken gondolkodunk. Így érzed te is?

De saját hatósugaramban elérem az embereket ezekkel az egyszerű mondatokkal, melyeket Isten Igéje alapján szövögetek. És imádkozom, hogy valamiképpen a ti gondolataitoknak is szűrőjévé váljék Isten Igéje, mikor napról napra olvassátok ezeket a leveleket. Aztán továbbkülditek barátaitoknak, beszélgettek róluk – és több mint egymillióra sokszorozódnak meg elmélkedéseink.

Elmegyünk az egész világra, és hirdetjük az evangéliumot! Hihetetlen, mire vagyunk képesek együtt!

/…/

Ha ott találod magadat a kocsifelhajtón az életeden töprengve, hadd legyek én egy jó barát, aki odasúgja neked: „Csak így tovább. Sokkal jobban csinálod, mint képzeled. Gyere, változtassuk meg a világot – együtt!”

Uram, nagyon szeretem ezeket az őszinte beszélgetéseket Veled. Köszönöm, hogy lehetővé tetted, hogy az egész világra eljussunk az örömhírrel. Érted ragyogó fénysugár szeretnék lenni.  Ámen.

(Lisa TerKeurst: When God’s Assignments Feel Almost Impossible, Encouragement for today)