"Áldott legyen az Úr! Napról napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene"
Zsoltár 68.20
Legtöbben nem szeretjük a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot. Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mindent ellenőrzésünk alatt tarthatunk. Ha viszont mindent kézben tartunk, akkor könnyen szem elől tévesztjük azt, hogy Istentől függ az életünk. Akinek tele van a kamrája (testi és/vagy lelki értelemben), nem tudja igazán átélni, megérteni Jézus imádságról szóló tanításának ezt a részletét: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként." (Lukács 11.3)
Amikor Izráel a pusztában vándorolt, teljes mértékben Isten gondviselésétől függött. Naponta és hetente élték át a csodát, ahogyan Isten vízről gondoskodott számukra és mannával táplálta őket. A mannát kora hajnalban kellett gyűjteni, mindenkinek a személyes szükséglete szerint. Másnapra - a pénteki napot kivéve - nem volt értelme meghagyni, mert ehetetlenné vált. Nem volt tartalékuk, napról napra éltek.
Nem csupán időnként, hanem éveken át. Azt gondolnánk: ezalatt igazán megtanultak bízni abban, aki ilyen csodálatos módon gondoskodott róluk. Sajnos nem így történt.
A 40 éves pusztai vándorlás végén, amikor valami nehézségbe ütköztek, ugyanúgy elégedetlenkedtek, és lázadtak (vö. 4Mózes 20. fejezet), mint tették ezt szüleik. Úgy tűnik, hogy a csodák naponkénti tapasztalása sem eredményez automatikusan Istenbe vetett bizalmat. A hit sokkal inkább függ a gondolkodásunktól és döntéseinktől, mint az átélt csodáktól.
Életünk egyik legfontosabb kérdése, hogy megtanulunk-e bízni a gondviselőben, megtanulunk-e tőle függni, neki hálát adni.
Kommentáld!