Falun és városban, november első napjaiban halottainkra emlékezünk. A sírok rendbetétele, a sok virág és gyertyák nem más, mint tiszteletadás az elhunytak emlékének. 

Utolsó gondolatok ... 

Milyen gondolattal áll az ember a sír előtt?

Gróf Széchenyi István nagycenki nyughelyének bejáratánál olvasható ez a felirat: „Voltunk mint ti, lesztek, mint mi.” A komor mondat, mely egy alapvető igazságot fogalmaz meg, jól illik a sírkerthez, ahol szembesülünk az elmúlás gondolatával.

Halottak napja minden ember számára újra felidézi azt a napot, amikor utolsó útjára kísért egy olyan hozzátartozót, aki közel állt hozzá. A hívő ember elgondolkodik azokon a reményteli mondatokon, melyeket a szentírási szakaszokban hallott.

„Ne szomorkodjatok úgy, mint a többiek, akiknek nincsen reményük” (1Tessz. 4,13)

 Pál  apostol„nem egyszerűen azt mondja, ne bánkódjatok, hanem azt, ne úgy bánkódjatok, mint a többiek, kiknek nincs reménységük.”

Természetes, hogy szomorkodunk egy szerettünk elvesztésén, de nem úgy szomorkodunk, mint aki nem hisz az örök életben. A mi szomorúságunkba a feltámadás reménye vegyül: ha Jézussal a szívünkben halunk meg, akkor örökké az Úrral leszünk. A sír előtt állva merjük vigasztalni egymást ezekkel a gondolatokkal. ÁMEN

Birtalan Ferenc:

Halottak Napja, Élők Napja

Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK? 

Van-e ÉLŐK NAPJA? 

Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk? 

Mi elmegyünk. 

Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés, 

míg van út NINCSEINK felé. 

Elmegyünk, áldjuk az őszi 

napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk. 

Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek... 

Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk. 

Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön, 

lesz-e hová? 

Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse 

haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van, 

milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga 

a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek. 

Ezek a tisztaság percei. 

Ma, itt, HALOTTAK NAPJA VAN. 

Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol, 

itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol, 

...por és hamu...