Volt régen egy híres hadvezér, aki uralkodása alatt megnégyszerezte országa területét. Mindig arra törekedett, hogy hatalmát kiszélesítse. Viszont a háborúskodás annyira lekötötte, hogy nem keresett magának feleséget, így utóda sem volt. Rájött, hogy így nincs, aki majd tovább építse, és igazgassa a birodalmát, ezért feleséget kerestetett magának, aki szép, okos és nemesi származású.
Találtak egy gyönyörű királylányt az egyik szomszédos országban, akibe az uralkodó rögtön beleszeretett. De a királylány keresztény volt, és csak akkor volt hajlandó hozzámenni az uralkodóhoz, ha felveszi a kereszténységet és megkeresztelkedik. Az uralkodó elfogadta a feltételt és megkeresztelkedett birodalma legszebb folyójában. Viszont kardját a kezében tartotta, mely kilógott a vízből.
Ez az uralkodó Isten mellett döntött, de a harcoló kardot tartó karját nem merítette a vízbe. Azt az egyet nem szánta oda a Teremtőnek. Sok megtért keresztény nem különbözik ettől az uralkodótól. Szeretnének Isten szolgái lenni, és vágynak az azzal járó áldásokra, de mindezt saját feltételeik szerint akarják cselekedni. Így aztán úgy jövünk Krisztushoz, hogy egyik karunkat magasra tartjuk a vízből. A kezünkben tartjuk azokat a dolgokat, amiket nem szívesen engedünk el (időnket, rossz szokásainkat, önzőségünket stb.), pedig Istennek nem csak egy részünket kell odaszánni, hanem teljes lényünket.
,,Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Rómaiakhoz írt levél 12:1-2.
Kommentáld!