„Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.”

Jn 6,68-69

Ha az alábbi két állítás igaz lenne, melyik okozna neked nagyobb gondot?

Nincs pénzed.

Nincs Isten.

Mikor a lelkészünk feltette ezt a kérdést az anyagiakról szóló prédikációja elején, a szívem furcsán megremegett. Nincs Isten? Már a gondolattól is megszédültem. Mint mikor felébredsz egy hátborzongató, de valószerű álomból, s kell egy kis idő, míg meggyőzöd magad, hogy csak álmodtál.

Folytatódott a prédikáció, de a kérdés nem hagyott nyugton. Kíváncsi voltam, mások vajon mit gondolnak? Melyik lehetőségtől lesznek rosszul?

Pár nap múlva feltettem a kérdést egy ismerős főiskolai hallgatónak. Egy percig gondolkozott, aztán ezt mondta: „Ha a második állítás igaz lenne, sokkal könnyebb lenne az életem.”

Mélyen megérintett őszinte válasza. De a szívem belesajdult, milyen is ez a világ. Ismerősömet kereszténynek nevelték, és tudtam, milyen nehezen tart ki a hite mellett számos kísértéssel szemben. Vajon hányszor állt már ott, hogy feladja a hitét? Elgondolkozott vajon azon, hogy minek is bajlódik ezzel az egésszel?

Úgy szerettem volna beszélni neki arról, miért éri meg Jézus, hogy ha kell, akár mindent feladj érte. De az időpont nem volt alkalmas. Abban az őszinte pillanatban az volt a helyes, ha csak látja, hogy értem, mennyire nehéz követnie Jézust. Én is jártam az ő cipőjében.

Napok múlva is vissza-visszatértem gondolatban erre a beszélgetésre. Fiatal ismerősöm hitét a követelmények, a szabályok határozták meg, melyeknek engedelmeskednie kellett. Elgondolkoztam, vajon én is így szemléltetem számára Jézust? Vajon aki látja az én életemet, annak alapján a kereszténységből csak a tiltásokat, korlátozásokat veszi észre? Az örömöt nem látják? Már ennek a lehetősége is arra késztetett, hogy változtassak. Mégpedig azonnal.

Én Jézust vonzónak, ellenállhatatlannak, igézőnek akarom láttatni. Azt szeretném, ha nem saját negatív ítélkezésem, hanem Isten jósága ragyogna át rajtam. Hisz végülis ez az, ami annak idején az embereket Jézushoz vonzotta.

Együttérzése, jószívűsége, szeretete késztetett férfiakat és nőket addigi életük, munkájuk, hírnevük, vagyonuk és hatalmuk elhagyására, az Újszövetség szerint. Feladtak mindent, hogy vidáman és örömmel kövessék Jézust. Az üldözések idején. A nehézségek ellenére. Elfeledkezve világi vágyaikról, törekvéseikről.

Aznap én is elköteleztem magam: azt akarom, hogy keresztényként élt életem megszólítsa az embereket, és Jézus követésében a nyereséget vegyék észre, ne az áldozatokat. Persze, vannak áldozatok, helytelen lenne Jézus követését könnyűnek mondani. Minden nap döntést hozunk, félretesszük természetes, énközpontú indíttatásainkat (pénz, időtöltés, érzelmek terén), és Isten kívánságait helyezzük a magunké fölé. De ez nem bűntudat-hajtotta hit, ez egy kegyelemmel teljes hit. Én így akarom képviselni, ilyennek akarom láttatni Jézust.

Ne merülhessen fel a hittel kapcsolatban a minek ezzel bajlódni? kérdése. Azt akarom, hogy az emberek lássák, nincs ennél jobb. Ahogy Péter apostol is erre jutott, mikor elgondolkozott rajta.

Elérkezett egy pillanat Jézus életében, mikor sokan hátat fordítottak neki addigi követői közül. Túl keménynek tartották tanítását. Jézus megkérdezte legszűkebb tanítványi körét, ők is ott akarják-e hagyni. Péter bátran válaszolta: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Jn 6,68-69).

Más szavakkal: nincs annál jobb, mint Jézust követni.

Sokan néznek és látnak engem, kezdve a családommal. Lehet, túl sok időt töltöttem a szabályok követésével, kevésbé látszik rajtam a nyereség. Vagy talán olyannak tűnik az életem, ami nem sok hitet igényel, nincs benne szenvedély, az emberek nem vágynak rá, hogy saját életüket megváltoztassák annak hatására, amit nálam tapasztalnak. De hála Istennek, sosem késő átalakulni.

Mennyei Atyám, kérlek, bocsásd meg, ha tehernek ábrázoltam követésedet. Segíts, kérlek, hogy úgy éljek, hogy a követésed okozta öröm ragyogja túl az árat, amibe ez belekerül.  Ámen.