„Mert a test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és béke.” (Róm 8,6)

Nemrég történt, hogy este lefeküdtem, boldogan várva az ellazulást, a pihenést, de kósza gondolataim tele voltak szorongással.

Kinyújtóztam, majd kényelmesen elhelyezkedtem, az eszemben viszont egyre keringtek a gondolatok. Aggodalommal néztem egy közelgő beszélgetés elé. Aztán felsoroltam, mi mindent kell elvégeznem másnap. Eszembe jutott, hogy még valamit be kell szereznem, majd az következett, hogy mi maradt el az aznapi tennivalókból.

Hamar rájöttem, hogy távolról sem sikerült ellazulnom.

Vajon jó kimenetele lesz a találkozásnak? Mindennek végére érek majd, amit holnap meg kell tennem? Milyen következménye lesz, hogy ma valamit elfelejtettem elvégezni? Már-már rábírtak a gondolataim, hogy újra felkeljek dolgozni, hiába tudtam, hogy szükségem van a pihenésre.

Nem véletlenül parancsolja Jézus, hogy szeressük Istent a szívünkkel, a lelkünkkel és az elménkkel. Tudom, hogy bűneim jó része az elmémből származik, abból, amire gondolok, ami mellett gondolatban elidőzök.

Valószínű így van ez mindegyikőnkkel.

Tudjuk, mit és hogyan kell cselekednünk, és előfordul, hogy nem teszünk meg valamit, mert félünk mások véleményétől. Az elménkkel más a helyzet. Senki nem látja, mit gondolunk – legalábbis elhitetjük magunkkal ezt a hazugságot. Lehetnek bosszúálló, mérges vagy testi vágyakból fakadó gondolataink, aggodalmaskodhatunk, ítélkezhetünk mások fölött – mindezt elménk rejtekében. Nem mondunk ki semmit, nem követünk el bűnt.

Isten minden hajszálunkat számontartja, és azt is, ami a fejünkben van. Ő tudja, hogy nemcsak cselekedeteink szorulnak megújulásra, hanem gondolataink is.

Mai alapigénkben Pál figyelmeztet, hogy halálhoz vezet, ha gondolataink a testtel foglalkoznak „Mert a test gondolata halál, a Lélek gondolata pedig élet és béke” (Róm 8,6). A testre fókuszáló gondolkozás a bűnre fókuszál. Nem Isten dolgaival foglalkozik – Isten nem is szerepel a gondolatokban!

Volt egy nehéz időszakom, konfliktusba kerültem egy barátnőmmel, és nem tudtam, mi lesz a vége. Féltem a következő beszélgetéstől, ezért próbáltam elképzelni. Éles hangon számon kérem. Pillanatok alatt lezajlott bennem a jelenet, ami a valóságban - Istennek hála - nem történt meg. De már a magam elé képzelése is fizikai tüneteket váltott ki: szívverésem felgyorsult, nehezebben kaptam levegőt, tele voltam harci kedvvel.

Ez történik, ha emberi hajlamaink vezérlik a gondolatainkat. Az eredmény aggódás, félelem, konfliktus – főleg ha hagyjuk, hogy a gondolatokból cselekedet legyenek.

Ezzel szemben, ha a Lélekre koncentrálunk, életünk és békességünk lesz. Ahogy Ézsaiás fogalmazza: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik” (Ézs 26,3).

Ha a Lélekben gondolkoztam volna, másként reagálok az említett nehéz időszakban. Talán nem ítélkeztem volna. Ellen tudtam volna állni a képzelgésnek. És végső soron szeretni tudtam volna testvéremet elmémben és szívemben, s békességben élhettem volna.

Edzenünk kell elménket, ahogy Isten tanít Pálon keresztül: arra irányítsuk gondolatainkat, ami igaz, tisztességes, igazságos, ártatlan, kedves, erényes, dicséretre méltó és magasztos (Fil 4,8). A Lélek felé fordított elme jó és szent dolgokkal fog foglalkozni. És tudni fogja, hogy a felmerülő aggodalmaskodó gondolatokat mikor helyezze Isten elé, és hagyja is ott.

Kérjük Istent, segítsen, hogy tekintetünket és elménket Arra szegezzük, Aki jó és a tökéletes.

Uram, amikor elfogadtam megváltásodat, egész lényemet megújítottad, az elmémet is beleértve. Bevallom, néha nehéz igaz, tiszta, kedves gondolatokkal foglalkoznom. Köszönöm ígéretedet, hogy bevégzed a jó munkát, amit elkezdtél bennem. Jézus nevében, Ámen.

(Trillia Newbell: What You Think vs. What You Do; Daily Devotion.; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/01/16/what-you-think-vs-what-you-do;