„Ha tehát a száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz.” Róm 10:9

Nem kértem engedélyt, és még csak nem is szóltam szüleimnek, hova indulok. Abban a nagy stadionban lecsúsztam a székemről, s futni kezdtem a színpad felé. Jézushoz futottam. Édesanyám utánam szólt, kérte, álljak meg. Egy pillanatra visszanéztem, de a köztünk lévő távolságot egyre jobban feltöltötték az emberek. Normális esetben ettől megijed egy kis gyermek, de én nem féltem. Az erő, ami a színpad felé vonzott nagyobb volt, mint a félelem, hogy elszakadok édesanyámtól. Szerencsére az egyik rendező segített nekünk egymásra találni, és édesanyám mellettem volt, mikor bemutatkoztam Jézusnak.

Hét éves voltam, mikor először találkoztam Jézussal. James Robison evangelizációs körútjának egyik állomására mentünk el a szüleimmel. Megragadtak az evangelizátor szavai, aki Isten Fiaként és a világ Megmentőjeként beszélt Jézusról. Azon az estén a szemem megnyílt Isten reményüzenetére. Mikor Robison lelkész a színpadra hívta azokat, akik hiszik, hogy Jézus Isten Fia és Ő életük Megváltója, én is elindultam.

Nagyszerű élmény volt. Ám ahogy múltak az évek, valami egyre inkább zavart. Nem tapasztaltam meg azt a változást, amire számítottam. Valahányszor a szokásos mondatokat hallottam egy lelkész szájából: „Higgyetek Jézus Krisztusban, az Úrban, és tapasztaljátok meg a bűntől való megszabadulást, a békét, az erőt és az örömöt az életetekben”, mindig zavarban voltam. Hiszek Jézusban. Akkor miért nem válnak valósággá az életemben ezek az ígéretek?

Mint sokan mások, félreértettem a hit fogalmát.

„Hinni” sokkal több, mint elismerni, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten. Sajnos sokak számára a hit ennyit jelent: egy mentális elfogadást. Hozzám hasonlóan sokan elmondják a bűnbánati imát, mert hiszik, hogy Jézus meghalt a kereszten. De a bűnvallásra és a Krisztust követő életre való belső késztetés nélkül nem következik be a változás. A csak tudati szinten való elfogadás nem igényel elköteleződést, és nem is hoz maradandó változást.

A Biblia azt tanítja, hogy a hit azt jelenti, felismerjük, amit Krisztus tett a kereszten, és ennek hatására engedelmeskedni akarunk Neki és az Ő igéjének. A hit tehát engedelmességet jelent. Aki igazán hisz, azt átjárja Isten szeretete, és arra vágyik, hogy engedelmeskedjen az Ő akaratának. Hitük egyrészt motiválja őket, hogy engedelmeskedjenek, másrészt megadja azt a bizalmat, hogy teljes életüket Isten kezébe helyezzék.

Mikor végül rájöttem erre az igazságra, új, végeleges ígéretet tettem: „Istenem, én olyan meggyőződéssel hiszem, hogy Fiad meghalt a bűneimért, hogy akaratomat teljesen alávetem a Tiednek.” Aztán elkezdtem Isten igéjét tanulmányozni, és saját életemre alkalmazni. Ettől kezdve vettem észre az igazi változást. És még valamit: a gondjaim nem oldódtak meg egyből, de már nem egyedül cipeltem őket. S még valamit észrevettem: akárki bántott, vagy akármilyen baj történt, mindig átadtam Istennek. Ez olyan békét teremtett a szívemben, amilyet azelőtt soha nem éreztem.

Az igazi hívőt nem csak a bizonyságtétele, hanem engedelmességének gyümölcsei is megmutatják. Csak úgy lehetsz biztos, hogy igazi a hited és a másoké, ha az életed, az életük tükrözi ezt. Ha valaki megtapasztalta az Istennek átadott élettel járó változást, a körülötte állók észre fogják ezt venni a tetteiből.

Ha olyan vagy, mint én, töprengsz azon, miért nem történt semmi változás azóta, hogy kereszténynek tartod magad, talán arra van szükséged, hogy a hitvallásról tovább lépj a Neki engedelmeskedő élet felé. Hidd el nekem, megtalálod, amit keresel.

Uram, régóta felismertem, hogy Te vagy az Isten Fia és a világ Megváltója. Ma ennél többet akarok tenni: átadom neked az akaratomat. Neked engedelmeskedő életet akarok élni. Bocsásd meg bűneimet, és tölts el Lelkeddel.  Ámen.