„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.” 1Jn 4,7-8

Olyan törékenynek éreztem magam, ahogy ott ültem a Target parkolójában, és túlságosan szomorú voltam ahhoz, hogy abba tudjam hagyni a sírást. Volt egy listám a halaszthatatlan tennivalóimról aznapra, de a súlyos fáradtság, ami elömlött rajtam, nem engedte, hogy nekiinduljak. Így hát csak ültem ott. Egyedül.

Pár perccel azelőtt felhívott egy barátnőm, hogy elmondja, mit olvasott rólam egy bejegyzésben egy közösségi oldalon.

Kemény, bántó szavak voltak.

Egy mondás jutott eszembe, amivel buzdítani próbáltam magam: „Botok, kövek megüthetnek, de a szavak lepattannak rólam”. Mekkora hülyeség! Nem tudom, ki az ördög jött elő vele! Egyszerűen nem igaz. Tovább sírdogáltam.

Megnyitottam azt az oldalt, amit a barátnőm mondott, igen, ott volt, az egész világ láthatta: vélemények rólam, melyek ízekre szednek. Ahogy olvastam, minden kegyetlen szó tőrként hasított a szívembe.

Csak néhányan voltak, de úgy nyilatkoztak rólam, mintha egy bolti áru lennék a polcon, egy lélek nélküli tárgy. Nem egy érző, lélegző ember, aki mélyen átél mindent.

Hirtelen úgy éreztem, elegem van az egészből.

Felnéztem, láttam a Targetbe ki-bejáró embereket, és nagyon irigyeltem őket. Békésnek, boldognak, de legalábbis közömbösnek tűntek. De jó volna kevesebb kockázattal élni.

Miért tárom fel az egész világ előtt a szívemet-lelkemet??

A „hivatás”, a „tanítvány” szavak ugrottak elém, de most áldás helyett tehernek éreztem őket.

Megint ránéztem a telefonomra, és újraolvastam a bántó internetes megjegyzéseket. Mit csináljon az ember lánya, mikor kétségbeesetten szeretne azonnal rendbe rakni valamit, amit nem lehet rögtön elrendezni?

Védekezzem?

De nem akarom, hogy magyarázkodásnak tűnjön.

Kérjem, hogy védjenek meg mások?

De nem akarok másokat belekeverni.

Maradjak csendben?

De mi lesz, ha a hallgatásom csak tovább tüzeli őket?

Egyik megoldás sem tűnt megfelelőnek.

Mit tegyek, mikor nem tudom, mit kell tennem?

Talán te is ültél már így, sírva, a magad Target parkolójában. Lehet, mások voltak a körülmények, de a megsebzettség ugyanúgy fájt – az a hasogató érzés, hogy elítélnek, félremagyaráznak, megvető módon nyilatkoznak rólad csak azért, hogy ők egymással egyetérthessenek.

Szeretném tudni a választ a kérdésemre. De nem tudom. Az ilyen helyzetek kínosabbak, bonyolultabbak annál, semhogy egy jó kis képlet dobozába beilleszkedjenek.

Azért egy tökéletlen megoldást mégis megemlítek, ami legalább beállít minket a jó irányba: tedd meg a soron következő apró lépést jól, jókor.

Más szavakkal, találj valami jó kis dolgot, amit megtehetsz, s ami enyhíti a sok negatívumot. Tegyél egy jó dolgot, jókor és jól, bizonyítsd be magadnak, hogy nem minden igaz, amit állítanak rólad. Lehet valami kis igazság azokban a bántó szavakban. Imádkozz róla, és később majd, ha enyhül a fájdalom, hozd is helyre, ha lehet.

De mindent a maga idejében. Először állítsuk el a legmélyebb seb vérzését.

Tegyél valami apró jó dolgot jól és jókor.

Az apró dolog, amit én kitaláltam, az hogy megpróbálom onnan nézni ezt az egészet, hogy a bántó szavak nem gyűlöletből, hanem fájdalomból erednek. Megsebzett emberek sebzik meg a többieket. Valami fájdalmat keltett a lelkükben. Talán én is hozzátettem, akaratomon kívül. De ettől függetlenül, az együttérzés velük enyhítette a fájdalmamat.

Felhívtam a barátnőmet, aki szólt ezekről a megjegyzésekről, és ezt mondtam neki: „Nem tudok mást tenni, mint megpróbálok a szeretet talaján maradni. Ha visszavágok, csak tovább rontok a helyzeten.”

Alapigénk, az 1Jn 4,7-8 figyelmeztet, mennyire fontos, hogy szeressük egymást: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.”

Hagynom kell tehát, hogy a szeretet vezessen.

A szeretet erőt ad, hogy – bár fáj - ne hagyjam, hogy ez a fájdalom felemésszen.

Érezhetem, hogy megtámadtak, de nem kell legyőzetnem.

Érezhetem magam bizonytalanságban, de nem kell félelemből cselekednem.

Érezhetek haragot, de nem kell haragból reagálnom.

Ez a szeretet döntése.

És szeretném, ha megértenéd, hogy nem vagyok mindenestül Pollyanna, nem tudom tökéletesen kezelni ezeket a helyzeteket.

Meg kell engednem magamnak az őszinte érzelmeket. De nem kell továbbsúlyosbítanom a helyzetet azzal, hogy ezekből kiindulva reagálok.

Nem jutottam el aznap a Targetba. És azóta is voltak napok, amikor nagyon törékenynek és sérülékenynek éreztem magam. Talán te is?

Engedjük hát, hogy a szeretet kézen fogjon, és megerősítsen minden egyes alkalommal, mikor nem tudjuk, mit tegyünk.

Félhetünk, de attól ne féljünk, hogy megtegyük a következő apró jó dolgot jól és jókor.

Uram, szeretném, ha ma a szeretet vezérelne. Segíts, hogy jól végezzem el az előttem álló jó feladatot. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: What to Do When You Don’t Know What to Do, Encouragement for today,, www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot