„Bár fenséges az Úr, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjazót.”

(Zsolt 138,6)

Úgy állt ki, mint egy irányt jelző ujj: Isten által alkotottan és egy sajátos feladatra elhívatottan. Egy nagy feladatra. A legnagyobbra. Hogy elkészítse az Úrhoz vezető utat. Jézus emberi hangosbemondójaként Keresztelő János teljes hangerővel beszélt, amikor rámutatott az Egyetlen eljövendőre, hitelesítve Krisztus isteni és végtelen természetét.

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: <<Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.>>” (János 1,14-15)

János ismerte önmagát, és ismerte Jézust is. Mindent tudott Jézusról. Példátlan alázatossággal ő nem adta át magát mások vagy a hagyományok kényelmének, a népszerűségnek, kivételezésnek. Ellenkezőleg, Isten engedelmességében járt, és óhajtott megtenni mindent a Messiásért.

Fura fickó volt, aki például nem megszokott ételeket evett. Ki nem állhatom a mézet, amiért ő rajongott, de én sáskán is képtelen lennék élni. Komolyan. Még csak meg se fordult a fejemben, hogy táplálékként bogarat vegyek a számba. De tényleg. 

És ott volt még az igencsak feltűnő divatérzéke. Biztos vagyok benne, hogy öltözéke mindig megmosolyogtatta a körülötte lévőket. A teveszőr ruhát egyáltalán nem kedvelte az akkori zsidóság.

A beilleszkedés egyértelműen nem az ő erőssége volt – de nem is az elsődleges célja.

Ő más volt. Valószínűleg nem őt választották ki elsőnek az iskolai kidobócska csapatába, sokkal inkább a lehetséges célpontnak. Kit érdekel? Amit nekünk fontos tudnunk Keresztelő Jánosról, az az, hogy nagynak született, nem átlagosnak. Kilógott a sorból, mégis az ő küldetése volt, hogy Isten dicsőségét ismertté tegye Jézus Krisztuson keresztül.

És a tiéd is ez.

Ahogy Keresztelő János is nagyságra született egyedi hivatással, úgy a te hivatásod is Istent ismerni és bemutatni, az Ő hatalmasságát felnagyítani.

Nem az a lényeg, hogy vagány-e a frizurád, vagy gyenge, töredezett a hajad, vagy, hogy van-e egyáltalán. Nem az számít, hogy vegán vagy-e, követed-e a paleo diétát, vagy pedig bogarakat eszel. (Na, jó, hazudtam. Az már gázos, ha bogarakat eszel. ☺) Nem az a lényeg, hogy a Tescóban, a Sparban vagy a Lidlben vásárolsz. Hogy a tömeggel vagy a tömeg után rohansz-e, vagy, hogy követed-e egyáltalán a tömeget. Ezek közül egyik sem tartozik a nagyságra való elhívásod képébe.

Remélem, hogy erre rájössz te is.

Természetesen nagyok akarunk lenni. Még én is. És ez a teljesítményünk, kapcsolataink, otthonunk, bankszámláink, bibliaóráink, vagy akár gyülekezetünk hasonlítgatásának csapdájává válik.

A legjobbak akarunk lenni.

A legjobb alkalmazottak akarunk lenni, az ötszáz leggazdagabb cég egyikének akarunk dolgozni, a leghiper-szuperebb gyülekezethez akarunk tartozni, ahol a legnépszerűbb pásztorok szolgálnak, azt akarjuk, hogy a mi testünk legyen a legcsinosabb, és mi legyünk a legédesebb, legokosabb, legnagyszerűbb gyerkőcök szülei (vagy nagyszülei).

Annyira bűnösök vagyunk…

Az elhívás nagyszerűsége Keresztelő János életében valójában az alázatos szolgálat volt, és mások Jézushoz terelése. És ez a nagyszerűsége az én elhívásomnak és a tiédnek is.

János megmutatja nekünk, hogy a mindenség nagyságának titka, ami után vágyakozunk, Isten felmagasztalásában rejlik, és abban, hogy fogadjuk el az Ő tökéletességét. Az Úr a feje tetejére állította az önző nagyravágyást, amikor a kereszténység paradoxonjára mutatott rá: Isten szemében nagynak lenni azt jelenti, hogy meg kell alázkodni Őelőtte, és a legkisebbnek maradni.

Uram, kérlek, formálj engem úgy, hogy képes legyek alázatos gondolkodásra és életre, és az engedelmességre. Add, hogy életem olyan nyíl lehessen, amely a Te nagyságodra mutat.

 ámen.