2020. április 10. – Nagypéntek

Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.

Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”

A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.

Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.

A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”

Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.

Jn 19,12-42

Elmélkedés:

Gyengeség vagy erő?

Élt egyszer egy fiú, aki fél kézzel született. Hiányzott a bal karja. Az évek során mindent ügyesen megtanult fél kézzel csinálni. Iskolás korában egy napon elhatározta, hogy sportolni fog, mégpedig cselgáncsozó akar lenni. Szülei kételkedve hallgatták ötletét, bátortalanul és félve bízták őt egy edzőre. A cselgáncsedző sokat foglalkozott vele, viszonylag gyorsan megtanította neki a szabályokat és a legalapvetőbb fogásokat. Aztán megtanított neki egy fogást, de többet nem. Újra és újra ezt gyakoroltatta vele, hogy minél ügyesebben, minél gyorsabban, a lehető legtökéletesebben végezze ezt a fogást. A fiú persze látta, hogy a többi tanítvány rengeteg más fogást megtanul, ezért egyszer megkérdezte edzőjét: Miért csak ezt az egyetlen fogást tanítod nekem? Az edző, csak ennyit mondott: Elég lesz neked ez az egy is. Nemsokára versenyt rendeztek és az edző a fiút is benevezte, bár a szülők nagyon csodálkoztak. Aztán a versenyen a szülők és mindenki más nagy csodálkozására a fiú villámgyorsan legyőzte első ellenfelét. A másodikat szintén, aztán sorra a többieket. A döntőben egy jóval magasabb és erősebb fiú volt az ellenfele, ezért a szülők mindjárt odaszaladtak gyerekükhöz és azt javasolták neki, hogy ne küzdjön meg vele, inkább adja fel. De edzője bátorítására a fiú kiállt és hamar győzött, most is a jól begyakorolt fogást alkalmazva. Így nyerte meg a versenyt. A győzelem után megkérdezte az edzőt: Hiányzik a bal karom. Hogyan tudtam mégis fél kézzel mindenkit legyőzni? A bölcs edző ezt válaszolta: Tudod, ebből a fogásból, amit tanítottam neked, csak úgy lehet szabadulni, csak úgy lehet elhárítani, ha az ellenfél megragadja a te bal kezedet. A hiány a te előnyödre fordítható! A legnagyobb gyengeséged a legnagyobb erőd!

A kereszt titkáról és a keresztre feszített Jézusról elmélkedve Szent Pál apostol a következőket írja a korintusi levélben: „Mi azonban a keresztre feszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság, a meghívottaknak azonban Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Isten oktalansága ugyanis bölcsebb az embereknél, és Isten gyengesége erősebb az embereknél” (1Kor 1,23-25). Ma, a nagypénteki szertartással Jézus halálára emlékezünk. Az Egyház meghív minket, hogy menjünk a Golgotára és tekintsünk fel a keresztre. Az Úr halála gyengeség és kudarc sok ember szemében. Így tekintenek rá a zsidók, akik Pilátustól halálát követelték. Ezért gúnyolják őt azzal, hogy szabadítsa meg magát, szálljon le a keresztről, ha valóban az Isten Fia, miként azt korábban állította magáról. Jézus azonban szándékosan nem mutat erőt és hatalmat, főként nem úgy, hogy megszabadítja magát. Más alkalmakkor kitért ellenségei elől. Ez történt például Názáretben, amikor a hegyről a szakadékba akarják taszítani, de ő eltávozik. Hasonló eset történik a templomszentelés ünnepén is, amikor Jézus nyíltan beszél arról, hogy ő az Isten Fia. Ekkor „el akarták őt fogni, de kiszabadult kezük közül” (Jn 10,39). Korábban azért szabadult ki ellenségei kezéből, mert még nem jött el az ő órája. Most viszont, a kereszten jól tudja, hogy ez az ő órája, most kell küldetését beteljesíteni.

A keresztre tekintve megértjük, hogy az Úr szenvedése és halála nem Isten gyengeségének, hanem szeretetének a jele. A halál a legnagyobb gyengeség volna, ha nem volna feltámadás. Az önfeláldozásban Jézus az ő erejét és szeretetét mutatja meg, amely három nap múlva a feltámadásban nyer igazolást. A kereszten Jézus a leggyengébbnek, a legvédtelenebbnek, a legkiszolgáltatottabbnak tűnik, mégis itt mutatkozik meg leginkább isteni ereje, hiszen kereszthalála által szerezte meg minden ember számára a megváltást.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a veled való kiengesztelődést szerezte meg számunkra. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!