2020. április 22. – Szerda

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

Jn 3,16-21

Elmélkedés:

A Nikodémussal való beszélgetés harmadik részéhez érkeztünk a mai evangéliumban, de itt olyan érzésünk támad, hogy Jézus már nem csak neki szól, hanem a tanítványok közösségéhez intézi szavait. Tegnapi elmélkedésünkben említettük, hogy Nikodémusban hamar felébred a vágy, hogy együtt gondolkodjon Jézussal, megtegye azt, amit lelki újjászületése érdekében az Úr kér tőle. Tulajdonképpen ez Nikodémus megtérése.

A megtérés mindig egy folyamat, amely hosszabb vagy rövidebb ideig tart, ritkábban akár egyik pillanatról a másikra való fordulatot is jelenthet. E folyamat során, ezen a lelki úton az ember magatartása megváltozik, de ez elsősorban nem önmaga erőfeszítésének köszönhető, hanem sokkal inkább Isten kegyelmének, mivel egyre jobban Isten felé fordul és neki szeretne engedelmeskedni.

A megtérés folyamatát az újjászületésről való beszélgetés indítja el Nikodémus esetében. A mi szívünkben pedig talán az, hogy elkezdjük megérteni a szeretet titkát. Erről Jézus a következőket mondja: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Érdemes elgondolkodnom Isten szeretetén és azon, hogy miként tudom viszonozni és továbbadni szeretetét.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha miénk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.

Ámen