2020. október 31. – Szombat

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”

Lk 14,1.7-11

Elmélkedés:

A mai evangéliumi történet szerint Jézus elfogadja egy farizeus meghívását, betér házába. A történetben „vezetőként” van megnevezve a vendéglátó. Ez arra utalhat, hogy a farizeusok között magasabb rangban lehetett, elismert, tekintélynek örvendő személy volt. A korabeli szokások szerint a vezetők időnként étkezéseket rendeztek, amelyek során találkozhattak egymással az írástudók és megvitathattak vallási kérdéseket. Jézust is egy ilyen közösségi összejövetelre hívták meg. Amit az étkezés előtt, a vendégek érkezése során tapasztal, nyújtja számára a tanítás témáját. Nem kéri fel őt senki arra, hogy tanítson, ő a kezdeményező, aki szól a jelenlévőkhöz. Tanítását ebben a konkrét helyzetben vehetjük kritikának, amely azoknak a vendégeknek szól, akik megfeledkeztek a szerénységről és jobb helyet akarnak biztosítani maguknak. Alázatot nélkülöző magatartásuk ösztönzi az Urat arra, hogy az alázatról, az egyszerűségről, mint a vallásos ember alapmagatartásáról tanítsa őket. A nagyravágyás, a törtetés méltatlan a hívő, a vallásos emberhez.

Jézus így foglalja össze tanítását: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk 14,11). E kijelentést olvasva már nem is egy farizeus házában, nem egy zsidó lakomán érezzük magunkat, hanem a keresztény közösségben, amely közösség tagjai számára elengedhetetlen tulajdonság az alázat.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.