2021. február 12. – Péntek

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”

Mk 7,31-37

Elmélkedés:

Az evangélium sorra bemutatja, hogy szolgálata során Jézus különféle betegségekben szenvedő emberekkel találkozik és csodás módon meggyógyítja őket. A betegség jelképesen vagy ténylegesen olyan akadályt jelent az érintettek számára, ami miatt nem tudnak normális, emberhez méltó életet élni, szeretetkapcsolatot létesíteni Istennel és embertársaikkal. Jézus segítsége erre ad nekik lehetőséget gyógyulásukat követően.

A mai evangéliumban a süketség azt szemlélteti, hogy a bűnös ember nem akarja meghallani Isten hangját, a némaság pedig arra utal, hogy nem akarja Istent dicsérni szavával.

Vajon mi nem hasonlítunk erre a süketnéma emberre? Nem zárjuk-e be időnként fülünket Isten szava, útmutatása előtt? És vajon nem nyitjuk-e ki túl sokszor a fülünket tiszteletlen vagy éppen ránk nem tartozó beszédek előtt? Nem csukjuk-e be olykor a szánkat, mert nem vagyunk hajlandók Isten felé kimondani a dicséretet vagy egyszerűen csak köszönetünket és hálánkat? És vajon nem nyitjuk-e ki meggondolatlanul a szánkat Istent gyalázó, embereket megrágalmazó, becsmérlő beszédre? Nem zárjuk-e be szívünket az isteni üzenet előtt, mert azt kényelmetlennek tartjuk? És vajon nem hagyjuk-e túl sokszor nyitva a szívünket, lehetőséget adva arra, hogy a gonoszság és a helytelen szándékok beköltözhessenek?

Uram, Jézus, nyisd meg fülemet szavad előtt! Nyisd meg számat dicséretedre! Érintsd meg szívemet!

© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon! Ámen