„A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.” Lk 8,15

Egy internetes áruház ügyfélszolgálatát hívtam, akiktől már évek óta vásárolok. Szerettem volna segítséget kérni, hogyan küldhetnék vissza egy terméket. Beszélgetésünk jól indult, de amikor elmondtam, melyik áruról lenne szó, hirtelen dél felé kanyarodott a hangulat.

A hölgy közölte velem, hogy ez a bizonyos árucikk nem küldhető vissza. Az utolsó darabok listáján szerepel, többé nem forgalmazzák. Csakhogy nekem fogalmam sem volt a vissza nem küldhető vagy kiárusítási listáról. Nem kaptam meg a csomagban, nincs rajta az internetes oldalon sem.

Igyekeztem logikusan érvelni, hogy megértse a szempontjaimat. De hiába, mondhattam, magyarázhattam bármit, nem tágított.

Tudtam, hogy a hölgy a vonal túloldalán csak a kötelességét teljesíti, de attól még ez az eljárás igazságtalan volt. Persze, hogy feldühített!

A hangnemem pontosan tükrözte az indulataimat.

Aznap délután sorban álltam a zöldségesnél. Az előttem lévő férfi egy lejárt kupont akart beváltani. A pénztáros közölte vele, hogy érvénytelen a kupon, nem válthatja be. Hát ettől a férfi kiborult. Olyan hangon nyilvánította ki nemtetszését, hogy a körülötte lévők mind tudomást szerezhettek róla.

Viselkedése meghökkentett.

Hoppá. Bizony én is majdnem így reagáltam, mikor az ügyfélszolgálatos megtagadta, amit kértem tőle. A szívemig hatolt a felismerés, és nagyon bántott az illető hölggyel való viselkedésem.

Az én hívásom után jött biztos a következő ideges ügyfél. Aztán a következő. Meg a következő. Hirtelen nagyon megsajnáltam.

Tudtam, nem ő akart kiábrándítani. Ő csak követte a föntről érkező utasításokat. Elképzeltem, ahogy a hosszú munkanap végén összepakol, és elindul hazafelé. Haza, ahol újabb feladatok várják, s ahol fel kellene dolgoznia az elmúlt nap feszültségeit, idegességét.

Rájöttem, hogy mialatt beszéltem vele, nem is gondoltam rá emberként. Számomra ő csak egy hang volt a vonal túlsó végén, aki borzasztóan felidegesített.

Vajon hogy reagáltam volna, ha magam előtt látom ugyanolyan nőként, amilyen én vagyok? Milyen lehet a helyében lenni, az ő életét élni, az ő munkáját végezni?

Tudtam, hogy Isten figyelmeztetni akar, gondoljam meg jobban, hogyan reagálok. Ügyeljek rá, hogy napi idegességeim közben is olyan szívről tegyek tanúságot, amelyik szereti az Urat. Erre figyelmeztet Lukács is, a mai alapigénkben (Lk 8,15): „A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.”

Szeretném, ha Jézus üzenete olyan szívbe hullna, mely elég alázatos és termékeny ahhoz, hogy:

- befogadja az Igét,

- betartsa Isten utasításait

- szavaival tetteivel, reakcióival Isten természetét tükrözze.

Nagy kihívás ez nekem. Akár az ismeretlen ügyintézővel a vonal túlsó végén, akár azokkal lépek interakcióba, akikkel mindennapi életemet élem, igyekezni akarok Isten hívő leányaként viselkedni. Isten üzenetei hassanak rám úgy, hogy a Lk 8,15 biztatása szerint szívem és szám tiszta és jó legyen, akár idegesítő, akár barátságos a beszélgetés, amit folytatok.

Uram, könnyebb dicsőségedre válni, amikor jól átgondoltan cselekszem vagy beszélek, de gyakran kudarcot vallok hirtelen reakcióimmal. Kérlek, Uram, segíts, hogy váratlan helyzetekben is a Te szereteted és türelmed áradjon mások felé a szívemből.Ámen