„ … Saul azt mondta szolgájának, aki elkísérte: ’Gyere, térjünk vissza, mert atyám már nem a nőstény szamarak miatt, hanem miattunk kezd el aggódni’.” 1Sám 9,5

Aggódtál már a gyermekedért? Hát persze, én is.

Amikor legnagyobb gyermekem, Ethan, elsős lett, egy nagy állami iskolába került, ahova több mint ezer gyermek járt. Féltettem a sok ismeretlen dologtól. Mi lesz, ha olyasmit tanítanak neki, amivel nem értek egyet? Mi lesz, ha rosszat les el valamelyik barátjától? Mi lesz, ha képlékeny kis 6 éves világnézetét a Biblia helyett a popkultúra alakítja majd?

Csatlakoztam egy imacsoporthoz, akik hetente összegyűltek imádkozni a gyermekekért, az iskolákért. Kértem, hogy imádkozzanak az én fiamért is, hogy találjon magának egy keresztény barátot. Ethan már másnap ezzel jött haza az iskolából: „Képzeld anyu, mi történt! Szünetben beszélgetni kezdtem az egyik fiúval, megkérdeztem tőle, hogy keresztény-e, és azt mondta, igen. És az osztálytársam!”

Míg én otthon aggódtam, Isten az iskolában működött.

Nem akármilyen társasághoz tartozom. Izrael első királyának az apja is hajlamos volt a fiáért való aggódásra.

Elkóboroltak a család nőstény szamarai, ezért Saul apja, Kis, elküldte fiát, hogy keresse meg őket. Egy szolga társaságában Saul átkutatta Efraim hegyvidékét, bejárta Salisa környékét, Saalim vidékét, majd Benjámin területét, és végül Cuf vidékére értek. Messze-meszze otthonról Saul a szolgához fordult, és ezt mondta neki: „Gyere, térjünk vissza, mert atyám már nem a nőstény szamarak miatt, hanem miattunk kezd el aggódni.” 

Kétlem, hogy Saul apja gyenge idegzetű, ijedős ember lett volna. De még a legerősebb férfit is emészteni tudja az aggodalom, ha a gyermekéről van szó.

Talán Saul apja is kérdésekkel viaskodott. Isten prófétája, Sámuel igazolta, hogy Kis valóban aggódott, és másokat kérdezgetett a fiáról (1Sám 10,2b). Ilyen kérdések merülhettek fel benne: Mi van, ha eltévedt? Talán árokba zuhant? Hátha megsebesült, és nem tud hazajönni?

Míg ő azon törte a fejét, hogy vajon biztonságban hazaérkezik-e a fia, Isten előkészítette a terepet Saul számára, hogy Izrael első királya legyen.

Saul nem tévedt el. Pontosan ott volt, ahol Isten akaratából lennie kellett. A csibész szamarak utáni egész keserves hajszát Isten tervezte meg, hogy Sault eljuttassa Sámuelhez.

Arra int ez a történet, hogy aggódás helyett inkább imádkozzam a gyermekeimért, vigyem Isten elé a velük kapcsolatos kérdéseimet. Vegyem észre, hogy az iskola – és az élet – kihívásai szükségesek lehetnek ahhoz, hogy meghallják Isten hangját, és megkapják iránymutatását az életükhöz.

Ethan már középiskolás. És Istennek hála, még mindig jó barátok azzal a keresztény kisfiúval, akivel elsőben felfedezték egymást.

Akárcsak Saul, aki elindult holmi elkószált szamarak után, és Izrael kiválasztott királyaként tért haza, a te gyermeked (vagy akinek gondját viseled) szintén a hit személyre szabott útját járja.

Az út tele van előre nem látható kihívásokkal és kegyelmekkel. Ne aggódj, míg úton van. Inkább imádkozz. Légy bátor. Aggódásaink, rettegéseink elcsitulhatnak attól a biztos tudattól, hogy Isten most is működik.

Rád bízom, Uram, az életemhez tartozó gyermekeket, kicsiket, nagyokat egyaránt. Segíts, hogy ne aggodalmaskodjam, hanem imádkozzam hittel, tudjam, hogy Te működsz az életükben. Ma nem fogok nyugtalankodni. Türelmesen kivárom a Te megoldásaidat az életükre. Köszönöm, Uram, hogy értem is működsz. Ámen.