„Maradjatok énbennem, és én tibennetek.”

(János 15,4A)

Hat éves lehettem, első osztályos, amikor először voltam autósmoziban. Azon az éjszakán a levetített mozgóképek nemcsak érdekesek voltak, de hatalmasak is. A Godzilla és a Csillagok háborúja dupla előadásban! Igazi ritkaság volt ez a mi kis családunkban. Öt gyerekkel és egy iskolai titkár fizetésével a mozizás nálunk luxusszámba ment.

Az este emlékei ködösek már, de néhány dologra tisztán emlékszem. Lenyugodott már a nap, amikor a Godzilla kezdődött. Apu elment pattogatott kukoricáért, míg anyu leterített egy pokrócot, és a három kicsinek segített elérni a legelőnyösebb helyet a nagy műsorra: a kombink tetejét. Kipárnáztuk a tetőt, és úgy fészkeltük be oda magunkat, mint azok a fura óriások a vászonra.

Mire ez az óriásos dolog befejeződött – ami nem túlságosan volt ijesztő számomra –, teljesen hozzánőttem a kispárnámhoz, és hason fekve, lábammal a levegőben kalimpálva meredtem a vászonra. Készen álltam, hogy velem legyen az erő. Kész voltam megtapasztalni a jóképű hősökkel, furcsa lényekkel, zajos robotokkal és egy bátor, gyönyörű hercegnővel megfűszerezett izgalmas kalandot egy messzi, messzi galaxisban.

És izgalmam az egekig ért, amint a film elkezdődött, és felcsendült a zene.

Óh, az a zene!

A Csillagok háborújának főcímdala behatolt szívem minden egyes zugába, és lelkesedésemet visszafogott izgalommal keverte. Tam-tam-tam-tamtatam-tamtatam, tam-tam-tam-tamtatam-tamtatam, tam-tara-tararam, tamtam-tara-tararam, tam-tamtatam-tamtatam-tamtataaaam… Egy nagy gyerek voltam kombink tetején, a filmet bámulva, és még pattogatott kukoricánk is volt, igazi mozis popcorn… amit amúgy az idősebb bátyám fel is zabált.

Ahogy felforrósodott a csata a sötét és a jó oldal között, megismerhettem az összes szereplőt: Luke Skywalker, Leia hercegnő, Han Solo, Chewbacca, C3PO, R2D2 és természetesen a fő-fő gonosz, Darth Veder.

Éééééés akkor elaludtam.

Lemaradtam a film nagy részéről.

Arra ébredtem, ahogy anyu kér, másszak le a tetőről, mert ideje hazamenni.

Neeeeeeeeeee!

Azóta is hatása alatt vagyok ennek az elszunnyadás-mizériának. Hogyan szunyókálhattam el egész hatéves létem lehető legizgalmasabb estéjén? Szívemet mély csalódással telve vittem haza. Ott voltam, az autósmoziban, de bizony a filmről lemaradtam.

Tyűh…

Tudod, nem feltétlen kellenek álmosító rémképek az elalváshoz a csoda kellős közepén. Néha az Úrral való vibráló kapcsolat közepette szunnyadok el, mert ellustulok, túl fáradt vagyok, vagy túl elfoglalt az imádkozáshoz. Túl kényelmessé válok az elszunnyadó hitemmel, és csak szundikálok, és szundikálok, és szundikálok, amíg a Bibliám teljesen beporosodik. Zaklatottá válok ezen dolgaim miatt, amik így idővel elhervadnak, mint a virágok, és kiégnek, mint a fű. A lelkem csak ásítozik, pizsamában és bolyhos papucsban szaladgál körbe-körbe a városban.

Te is voltál már így? Csatlakozz ma hozzám lélekben az elszunnyadó hit ellen!

Jézus azt akarja, hogy folyamatosan legyünk Vele kapcsolatban. Hogy Őbenne maradjunk. Önteltségük miatt szólította fel a laodiceiai gyülekezetet is a Jelenések könyvének harmadik részében, és hozzánk is kiált, hogy langyosságunk vibráló, izzó hitté váljon, hogy életünk az Ő dicsőségével teljen meg. És Ő kiárasztja kegyelmét, még ránk, szunnyadó hitű lányokra is. „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések 3,19-20)

A csoda minden apró cseppjét akarom, amit kifacsarhatok ebből a napból – ami csak akkor történhet meg, ha kapcsolatba lépek Jézussal. Olyan hitet akarok, ami szélesre nyílik, és teljesen éber az Úr dicsőségére. Velem tartasz?

Mennyei Atyám, kérlek, bocsáss meg, amikor elszunnyadok a Te dicsőséges közelségedben. Köszönöm, hogy az újjáépítés és a kapcsolattartás Istene vagy. Köszönöm az Igédet és jóságodat, ami bűnbánatra vezet. Segíts, Uram, hogy teljesen élénk legyek a Te szeretetedre, és vezess ma engem! ÁMEN