„Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.”

Luk. 6:27-28

Füledben ott zúgnak a néhány nappal ezelőtti események. Szavak visszhangoznak benne, képek villannak fel az agyadban, érzések kavarognak a szívedben, kérdéseket próbálsz feltenni, de nincs rájuk válasz. A seb, az a régi, újból felszakad, mert valaki belevágta a deszantos kését. Tehetetlen vagy, mert erre a támadásra nem tudsz mit lépni. 

És közben hallod az Ő hangját: Szeressétek ellenségeiteket... tegyetek jót... adjatok áldást... imádkozzatok. Tudod, hogy ebben rejlik a lényeg. Mert szeretni azt, aki szeret, ehhez nem kell nagy áldozat. Bár néha őket sem könnyű, akik közel vannak, akikkel minden nap egy fedél alá von az élet, akikkel a legkönnyebb az összezörrenés. De mégis, őket nem nehéz szeretni, mert összetartoztok, mert velük vagy az, aki, és nélkülük még ennyire sem lenne szép az élet. 

De a többit. Szeretni azt, aki nem szeret, és nem áll meg a közömbösség küszöbén, hanem egyenesen ellenszenves érzéseket táplál magában rólad. Jót tenni azzal, aki kigáncsolt, áldani azt, aki átkot szór feléd. És imádkozni azért, akitől megint egy hatalmas, fülcsendítő pofont kaptál a lelkedben. 

De Ő megtette. Veled. Szeretett, amikor úgy éltél, hogy nincsen Isten. Áldásokat adott, melletted volt akkor is, amikor te átkoztad Őt életed minden rossz pillanatáért. És imádkozott érted. Ott, a szenvedések kertjében, a kereszt előtt rád gondolt, és érted imádkozott, pedig te is szöget vertél a tenyerébe. De Ő megtette érted. Azért, hogy élhess végre emberként, hogy lehullhasson rólad a bűn rablánca, és te szabad lehess igazán. 

Ezért ma reggel azt kéri tőled, hogy csak annyit tegyél, amennyit Ő tett érted. Nem kell túlteljesítened, nem kell leköröznöd Őt. Csak annyit adj tovább, amennyit Tőle kaptál. Mert ez az igazi szeretet. 

forrás: reggelidicseret.blogspot.com