„Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.”

ApCsel 7,22

Próbáltál már elrejtőzni Isten hívása elől?

Mózes megkísérelte. Kiszökött a pusztába. A legelő biztonságos hely volt, ott ismeretlenségben élhetett. De Isten odament Mózeshez, mialatt ő a nyájat legeltette.

Mikor Isten arra kérte Mózest, szóljon a nevében a fáraóhoz, Mózes megrettent. Alkalmatlannak érezte magát. Rámutatott gyengeségére, s arra hivatkozva vissza akarta utasítani Isten hívását. „A szám akadozó, a nyelvem lassú”- mondta (Kiv 4,10b).

Később, az Apostolok cselekedeteiben István mégis azt mondja róla, hogy tetteiben és szavaiban egyaránt hatalmas volt.

Hogy lehet ez? Valóban küzdött a szavakkal, vagy ez csak kifogás volt?

Egyiptomi polgárként, a fáraó családjának fogadott tagjaként Mózes a legkiválóbb oktatás részese lett. Fiatalon miniszterelnöki rangra lépett, ez pedig olyan feladat volt, ami megkövetelte az emberekkel való kommunikációt. De hát úgy tudjuk, hogy Mózesnek komoly beszédhibája volt.

Akadozva beszélt, nehezen jöttek ki ajkán a szavak.

Ezért amikor Isten megkörnyékezte, hogy vállalja fel népének kiszabadítását a szolgaságból, Mózes rögtön a hiányosságaira gondolt.

István, sok száz évvel Mózes után, már ismerte Mózes egész élettörténetét. Hallott minden bátor tettéről és győzelméről. Mózes neve halála után is nagyra becsült név volt Izrael népének szemében.

István tudta, hogy mikor Mózes megszólalt, még ha esetleg dadogott is, szavainak súlya volt.

Mózes szavai „életadó” szavak voltak (ApCsel 7,38).

Mózes szavai megszüntették a vitákat, igazságot szolgáltattak, szabadságot harcoltak ki, és bölcsességet sugároztak.

Utólag mi láthatjuk, amit Mózes előre nem láthatott. Istent nem aggasztották Mózesnél az ékesszólás, a szókészlet vagy a beszédkészség hiányosságai, csak az érdekelte, hogy bízik-e Benne Mózes annyira, hogy engedelmeskedjék.

Amiben Mózes kevés volt, Isten elég volt.

Ahol Mózes küzdött, Isten győzedelmeskedett.

Amikor Mózes gyenge volt, Isten erős volt.

Hányszor meghív Isten minket is egy kalandra? Hogy nagyszerű édesanyák legyünk, hogy bibliakört, kisközösséget vagy bibliatanfolyamot vezessünk, vagy bármi másra, ami kívül van komfortzónánkon – mi meg rámutatunk hiányosságainkra, s így szólunk: „Sajnálom, Istenem, képtelen vagyok rá”, és felsoroljuk kifogásainkat, gyengeségeinket.

Ilyenkor a mózesi „akadozik a nyelvem” így hangzik:

Türelmetlen természetű vagyok, nem lehetek jó anya.

Utálok reflektorfényben állni, Istenem, küldj valaki mást vezetőnek.

Félek, Uram, ne kérd tőlem, hogy … /egészítsd ki saját szavaiddal/.

Ha átnézünk „akadozó nyelvünkön” túlra, arra a felszerelésre, amit Isten adhat a feladathoz, választ kapunk eredeti kérdésünkre.

Mire kér most Isten? Az „akadozik a nyelvem” rád illő változatával reagáltál?

Nem engedelmeskednél inkább?

Mint Mózes esetében, csak majd utólag fogod meglátni egy napon, hogyan formálódott egy gyermek, egy felebarát, egy nemzet engedelmességed hatására.

Vagy te magad.

Mit nyerhetsz, ha elvonva tekinteted saját hiányosságaidról, bízol Isten elégségében?

Uram, Te ismered valóságos gyengeségeimet. De lelkesen igent mondok ma Neked. Veled a lehetetlen is lehetségessé válik, ezért mától hittel és bizalommal elindulok arra, amerre hívsz. Ámen.