„Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” 

Gal 1,10

Négy éve kezdtem sms-ezni, mikor felvettük a 21 éves Kortney-t, hogy segítsen a vállalkozásunkban. Egyik nap munkába menet küldött egy sms-t, hogy készítsen-e kávét, mire bemegyek. Még be se gépeltem a választ, már jött az újabb üzenet, majd a harmadik.

Végül abbahagytam a próbálkozást, és felhívtam telefonon. „Kortney, drága – mondtam -, ha egy pillanatra abbahagynád az írogatást, tudnék válaszolni!” Napokig nevettünk rajta. Ő inkább tán rajtam nevetett, de én is jót mulattam.

Mostani kultúránkban az emberek elvárják, hogy azonnal és hatékonyan reagáljunk kéréseikre. Legyen az telefonhívás, sms, e-mail, chat, Facebook bejegyzés, a közmegegyezés – pontosabban elvárás – szerint, válaszolnunk kell.

Bevallom, én is így vagyok vele. Nekem is fontos, hogy szükség legyen rám. Valaki igényli a véleményemet, a segítségemet. De legalábbis kapcsolatba akar lépni velem. Ha valaki be akar vonni az életébe, szeretnék reagálni rá. Azonnal. Ötletesen. Humorosan akár. De valljuk be őszintén, ez bizony kimerítő lehet.

Mások elvárásainak eleget tenni, különösen nekünk, nőknek nehéz. Képtelenség mindenki igényeinek megfelelni. Nincs már határvonal a magánéletünk és társasági életünk között, s ettől némelyikünk mániásan igyekszik mások kedvére tenni. Sajnos, ezzel a viselkedéssel önmagunkat szabotáljuk.

Jézus is észrevett tanítványainál egy ilyen mindenkinek-megfelelni tendenciát. Állandó feszültséget jelentett számukra, hogy másoknak is eleget tegyenek, de Jézusnak is engedelmeskedjenek. Követni akarták Jézust, de a maguk módján. Jézus kihívás elé állította őket, az engedelmességnek egy magasabb szintjére akarta vezetni tanítványait, hogy mindig azt válasszák, ami a fontosabb. Néhány példa erre:

"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja” (Mt 16,24-25).

„Egy harmadik ezt mondta neki: ’Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.’ Jézus így válaszolt: ’Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára’” (Lk 9, 61-62).

Amikor mások igényei veszélyeztették az engedelmességet, Jézus visszafordította őket Önmagához. Ugyanazt a ki nem mondott kérdést tette fel nekik, amit nekünk is: Kinek akartok előbb eleget tenni?

Ha nem állunk meg, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést önmagunkban, túlterheltté, túlhajszolttá válhat az életünk. Olyanok leszünk, mint azok az elemes játékautók, amelyek elindulnak egyenesen, nekiütköznek egy akadálynak, visszapattannak, s már indulnak is egy másik irányba.

Többször is volt ilyen az életmódom. De a lelkem egyértelmű irányt kapott azóta, hogy Jézus Krisztust tettem vezetőmmé. Ez persze nem ment egyik pillanatról a másikra. Így gondolkoztam, így beszéltem, de évekbe telt, míg életem minden területét sikerült ebbe az irányba fordítanom. A folyamat ma is tart, és néha ma is szembesítenem kell a valóságot a szándékaimmal.

Ha tudatosan Jézusra bízzuk az irányítást, ezzel megszabadulunk a másoknak-megfelelés kötelékeitől, könnyebben felismerjük a szándékaink mögött húzódó motivációkat. Nem beszélve arról, hogy csökken bennünk a stressz, mert elfogadjuk, hogy nem tehetünk mindig mindenki kedvére, és Isten sosem várja el tőlünk, hogy ezt megpróbáljuk.

Uram, egyedül Te vagy méltó arra, hogy kövesselek. Bocsásd meg, hogy néha másokat raktam az első helyre. Adj nekem osztatlan szívet, ezt szeretném. Segíts széttépnem a másoknak való megfelelés kötelékét. Ámen.