„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent.” 1Jn 4,7

Nincsenek spontán kreatív ötleteim. Másoknak vannak, és én csodálom őket. Benéznek a hűtőbe, a kamrába, s maradékokból pikk-pakk összeraknak egy fenséges lakomát. Kézműves termékeket hoznak létre száraz makaróniból, festékből, cipős dobozból. Születésnapi játékokat találnak ki, kedveskedéseket, ételkülönlegességeket, amitől az ünnepelt eldobja magát.

Nekem ez nem megy. Kérdezzétek meg a gyerekeimet.

Annak örülök, hogy ötből négy nyáron született, és van itthon medencénk! Felvágok egy dinnyét, rendelek pizzát, és voilá!

Nem mintha nem érdekelne. Vagy nem akarnék többet nyújtani. Az első években teljesen kimerített a munkám, a háztartás és a nagyon aktív gyermekeim kezelése. Mindig úgy gondoltam, különleges ünnepeket kell rendeznem. És mert ötleteim nem voltak, állandóan úgy éreztem, alkalmatlan vagyok rá.

Évekkel később jöttem rá, hogy az emberek valójában nem is emlékeznek a nagy felhajtásokra a születésnapokon. Eleinte persze lelkesednek, tapsolnak, de aztán elszáll a gőz, leeresztenek a lufik, és emlékként inkább a külsőségeken túli pillanatok maradnak meg. Például a nyolcadikos ballagásunkról egyetlen dologra emlékszem, arra, hogy a nővérem csinálta meg a hajamat. Igazán régen volt, de ez a kedves gesztus tőle nagyon sokat jelentett akkor nekem.

Az emberek érezni akarják, hogy szeretik őket. Hogy gondolnak rájuk. Hogy észreveszik, hogy értékelik őket.

Ilyennek lettünk alkotva. Isten olyan szívet, lelket teremtett belénk, mely fogadni tudja az Ő szeretetét, és meg tudja osztani másokkal. Legmagasabb hivatásunk az, hogy szeressük Istent és egymást. A Biblia ezt így fogalmazza meg: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent” (Jn 4,7).

Jézus lelkünkre kötötte: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,12). Azt látjuk az Újszövetségben, hogy Jézus szeretete abban nyilvánult meg, hogy együtt volt tanítványaival, és törődött velük. Nem volt szüksége kreativitásra, hogy kinyilvánítsa szeretetét.

Nem azt mondom, hogy a kreatívkodás helytelen. Vannak, akik ezzel tudják kifejezni szeretetüket. Én tapsolok nekik. De nekünk, akik kezünket tördeljük egy kézművesboltban, mert fogalmunk sincs, melyik batikoló készletet vegyük meg, talán van ennél egyszerűbb megoldás, ami jobban illik a stílusunkhoz.

Talán azzal kellene kezdeni, hogy elengedjük irreális elvárásainkat. Koncentráljunk arra, hogy kifejezzük szeretetünket, és ne arra, hogy illik-e az asztaldísz a nappali függönyéhez.

Azt tapasztaltam, hogy az egyszerű dolgok jelzik leginkább a szeretetemet barátaimnak, családtagjaimnak. Az, hogy kiülök a medence mellé, és hajlandó vagyok végignézni, ahogy ügyetlenül beugranak a pallóról a vízbe. Vagy hogy elhalasztom a mosogatást, és leülök velük társasozni. Hirtelen kiötlött batyus vendégség papírtányérokon a barátokkal.

Továbbra is igyekszem szép és kreatív dolgokat kigondolni, de már nem ez áll a figyelmem középpontjában. A célom az, hogy minden nap kifejezzem valahogy a szeretetemet. Nem mindig sikerül tökéletesen, de Isten segítségével egyre jobban megy, biztos, hogy jobban, mint egy világrengető születésnapi buli megszervezése.

Mennyei Atyám! Bocsásd meg, hogy sokszor a külsőségek miatt aggódtam, és elhanyagoltam, ami Neked leginkább számít. Mutasd meg, kérlek, hogyan tudjam közvetíteni szeretetedet mások felé, hogy érezzék, mennyire értékesek. Jézus nevében, Ámen.

forrás: Glynnis Whitwer: I Don’t Do Fancy Encouragement for today,