„Az embert bölcsessége türelmessé teszi; dicsőségére válik, ha elnézi a hibákat/ nem veszi fel a sértést.” Péld.19,11

„Mit akar ezzel mondani? Miért sért meg mindig? Miért bánik így velem?”

Nem tűnt fel, mennyit foglalkozom ilyen gondolatokkal, amíg a lányom nem figyelmeztetett rá. Gyakran zárta azzal a beszélgetéseinket, hogy „Miért kell rögtön megsértődni?”, vagy: „Anya, te túl érzékeny vagy".

Eleinte bosszantottak a megjegyzései. De aztán kezdtem felfogni, miről beszél. Mindig is hagytam, hogy mások megjegyzései bántsanak. Haragot éreztem. Aztán a harag gyökeret vert a szívemben. A Sátán megismételte a szavakat, táplálta a haragomat. Újra meg újra eljátszottam gondolatban a sértő jelenetet. S a harag ilyenkor egyre mélyült.

Ha a templomban valami olyasmit prédikált a pap, akkor arra gondoltam, bár itt lenne XY és hallaná. Mennyire kéne ez neki! A prédikáció lényege persze így nem jutott el hozzám. Mások megjegyzései lefoglalták a gondolataimat, a figyelmemet, elrabolták az időmet.

Aztán egyszer azt a feladatot kaptam, hogy tartsak bibliaórákat a Példabeszédek könyvéből. Napokon, heteken át foglalkoztam a bölcsesség eme kincsesbányájával. Egyik nap ez a mondat ugrott elém a lapról: „Az embert bölcsessége türelmessé teszi; dicsőségére válik, hogy nem veszi fel a sértést” (Péld 19,11). Rajtam állt a döntés. Eddig mindig az történt, hogy meghallottam, mit mond a másik, levontam a következtetést, és megsértődtem. Igéje által Isten így szólt hozzám: „Wendy, próbálj meg túllátni a szavaikon, és ne fogadd őket sértett szívvel.”

Rájöttem, nem elég meghallanom, amit mondanak, meg is kell értenem azt. Távolságot tartva tegyem fel a kérdést: „Mi készteti rá, hogy ezt mondja? Van alapja? Vagy csak szenved valamiért? Esetleg várt tőlem valamit, amit nem adtam meg neki? Egyszerűen csak rosszindulatú, negatív beállítottságú ember?” Rajtam áll, hogy megállítsam a szavakat, mielőtt elérnének szívemig, hogy ott gyökeret verjenek. Rájöttem, hogy az egész mögött az a vágyam van, hogy mások elégedettek legyenek velem. Pedig Isten Igéje világosan megmondja, csak Isten velünk való elégedettségére van szükségünk. Amint ezt elfogadtam, a szívem kezdett megváltozni.

Persze, idő kellett hozzá, és még tart a folyamat. De most már, ha valaki egy bántó szót mond, szívem bejáratánál megállítom a szavait. Ahogy meghallom a szavakat, felismerem a problémát, s azonnal az Igazsághoz fordulok. Ezt mondom magamnak: „Dicsőségemre válik, ha nem veszem sértésnek, amit mond.”

Mindenki nyer ezáltal, mert nem teszem tönkre a környezetem napjait a duzzogásommal, nem kell, hogy körülöttem forogjon a világ, nem dagonyázom önsajnálatban. És mindig érzem, hogy Isten elégedett velem, mert Őt tisztelem meg azzal, hogy komolyan veszem tanítását, nem foglalkozom a hibákkal, nem veszem fel a sértést.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy képmásodra teremtettél. Köszönöm, hogy Benned találom meg saját személyiségemet. Köszönöm, hogy csak a Te Szavad, a Te véleményed számít. Uram, add, hogy a Te füleiddel halljak. Hogy ne sértődjem meg, ne haragudjam meg olyan könnyen. Segíts, kérlek, hogy letegyem mindazokat a bántásokat, amiket még magamban hordozok. Hadd éljek szereteted és megbocsátásod szabadságában. Segíts, hogy ne a testemben éljek, hanem a Te Lelked teljességében, üdeségében. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, , Wendy Blight, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu