Van pár dolog az életben,amit se irányitani,se megváltoztatni nem tudsz,élned kell vele.

Miénk a döntés,vagy feladjuk vagy folytatjuk tovább.

Hadd kérdezzem meg,ti miben hisztek?

Ti magatokban hisztek,vagy mások megítéléseiben?Ti elhiszitek...,mikor azt mondják rólatok,selejt vagytok,hogy igazából senki se szeret titeket,hogy senki sem törődik veletek?

Nem arról van szó,hogy szükség van valakire,aki odamegy hozzátok és mondja:Hé,én tényleg kedvellek,tényleg törődöm veled.Nem arról van szó.De az tény,hogy az emberek megítélnek. Nem néznek a szemedbe.Megkérdik,hogy vagy,te azt mondod?"Jól!"De nem vagy túl jól,amit sose fognak megtudni.

Érdekes dolog az élet!Egyfajta utazás.

Azt mímeled,hogy minden rendben van,holott nincs,aztán hazamész,bedőlsz az ágyadba,mikor senki sem lát,mikor nem kell tetszelegned senkinek,mikor magad lehetsz.Aztán elkap a félelem.Ismeritek azt a fajta félelmet,ami elkap,amint beléptek az otthonotokba.

Ez lehet egy felbomlott család,talán kétségeid vannak az életben.Talán nem vagy biztos a jövő történéseiben és ez rémiszt el.Talán aggaszt,mit gondolnak,vagy mit mondanak rólad az emberek.

A félelem megbénít.Ma azt kérdezem tőletek,szerintetek van remény?Mert én mondom itt,arccal lefelé,a kezek és lábak nélküli ember.Számomra lehetetlen kéne,hogy legyen,hogy felálljak.

Ha nem sikerül és feladom,gondoljátok,valaha is felállok?Nem!

Viszont,ha nem sikerül és újra megpróbálom?Újra meg újra?Addig amíg próbálom,mindig van lehetőség számomra felállni.

Mindig van remény!!!

Ma nem azért vagyok itt,hogy megértsem a fájdalmatokat.

Nem tudom,milyen érzés,akivel visszaélnek.

Nem tudom,milyen érzés,ha daginak szólítanak,vagy ha étkezési zavarod van.

Nem tudom,milyen érzés felbomlott családban élni.

Csak azt tudom,milyen reményvesztettnek lenni.

Szeretném ha tudnátok,én erőt leltem Jézusban,és ti meglelitek majd az erőtöket bármiben,amiben keresitek.Csak tudjátok,hogy ez nem a vég.

Csak az számít,hogy fogod befejezni.Erősen fejezed be?

Akkor megtalálod az erőt,hogy felállj.

Nick Vujicic -