Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek. (Zsolt 71,18)
Néhány évvel ezelőtt nyugdíjba mentem - miután felnőtt életem java részét munkával töltöttem. Eleinte nagyon élveztem, ahogy reggelente a teraszon a kávémat szürcsölve integettem a munkába igyekvő szomszédaimnak.
Ezt az eufórikus érzést azonban nemsokára a nyugtalanság és az unalom érzése váltotta fel. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy a nyugdíjas éveimet élvezni tudjam, azt a véghez segítő eszköznek kell tekintenem, nem magának a végnek.
Nemsokára bibliaköröket és női csoportokat vezettem, segíteni és írni kezdtem. Idővel nyugdíjas napjaim sok hasznos és élvezetes tevékenységgel teltek meg.
Egy olyan korban, mikor a fiatalságot dicsőítik, az idősebb generációt sajnálatra méltó, jelentéktelen embercsoportnak tartják, akik már csak az életük végét várják.
A Biblia ezt egészen másképp látja. A zsoltáros valójában azért imádkozik, hogy "késő vénségében is" tovább hirdethesse Isten dicsőségét.
Isten szolgálatából sosem vonulunk nyugdíjba. Sok esetben éppen kései éveinkben adódik legnagyobb lehetőségünk a szolgálatra.
Életem ma tele van egy csomó olyan tevékenységgel, melyekre fiatalon nem lettem volna képes.
Valójában úgy érzem, mintha az életem csak most kezdődött volna.
Imádság: Atyánk, segíts, hogy úgy tekintsünk az öregedésre, mint az új lehetőségek idejére. Ámen.
Minden nap jó alkalom Istennek szolgálni.
Kommentáld!