...mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk

(ApCsel 17,28)

Vallom, hogy nem elég csupán egy gyülekezetben lenni, egy életmódot követni, a munkában vagy az igazságban lenni. Az őszinte kereszténység megteszi a teljes távolságot, és engedi hogy Őbenne legyünk, és Ő mibennünk. Ha csak a fenti dolgokat teljesítjük, és nem vagyunk Jézusban napról napra, akkor csak a külsőségekben vagyunk vallásosak, és hiányzik belőlünk a belső erő.

Isten naponként felajánlja nekünk az erőt, hogy az Ő fiai és leányai legyünk (Jn 1,12). Amikor beleegyezem, hogy Isten az Ő életét élje bennem minden pillanatban, akkor megtapasztalom az őszinte kereszténységet, amely túlmutat a formaságokon, és megragadja a valódi evangélium lényegét. Ez megment engem önmagamtól. Nem csak annyi történik, hogy nevünket feljegyzik a mennyben, hanem ott ad erőt az életembe, ahol az a legfontosabb. Azt jelenti, hogy az Ő kegyelmét alkalmazom hitben azáltal, hogy átadom neki akaratomat, döntésemet, gondolataimat, érzéseimet, és minderre Isten szeretete indít - nem pedig a jutalom, vagy a büntetéstől való félelem.

Én akkor is Istent szolgálnám, ha azt mondta volna nekem, hogy nincs mennyország. Nem azért követem Őt, mert ezért kapok valamit. Az önzés lenne. Azért követem Őt, amit tett értem. Lénye miatt szerettem meg, nem azért, mert "fizet" érte. Szeretetéhez még ráadásként adja az örök életet. Figyelmem az Ő lényére összpontosul, nem önmagamra.

Gyakorlat teszi a mestert. Ezért engedi Isten, hogy igazságtalanság, csalódás, jogtalanság és baráti tűz legyen életünkben. Minden alkalommal, amikor ez történik, hallanunk kell Isten hívását az őszinte kereszténységre, hogy énünket győzze le, és az Ő élete áradjon át rajtunk. Minden pillanatban vagy Krisztusban vagyunk, vagy Krisztuson kívül. Amikor Krisztusban vagyunk, akkor gyakoroljuk  az őszinte kereszténységet. A Lélek gyümölcsei lesznek láthatók bennünk jóságban, igazságosságban és igazságban, tekintet nélkül a körülményekre. Amikor "kereszténynek" nevezzük magunkat, de Krisztuson kívül vagyunk, az nem más mint állítólagos kereszténység. Ilyenkor bukott természetünk gyengeségei uralkodnak rajtunk minden egyes alkalommal, amikor a körülmények kihozzák belőlünk.

(Jim Hohnberger)