„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” Jak 1,2-3

Egyetlen porcikám sem kívánja, hogy a szomorúság hozzátartozzék az életemhez. Nincs az a terve Istennek, amire lelkesen rábólintanék, ha nagy bánattal és fájdalommal járna.

De minél régebb óta járok Istennel, annál inkább látom, mekkora tragédiát jelent ez a hozzáállás. Ha magam válogatom-szemezgetem, hogy mi legyen része az életemnek, elveszíthetem a legnagyobb jót, amit Isten tartogat számomra.

Ha ez most, mikor nehéz időszakon mész át, elfogadhatatlan, szeretnék megosztani veled néhány mondatot, amit Jakabnál találtam, és amik segítettek a szomorúság idején. Elsőre lehet, hogy nem lesz jó érzés. De ha együtt a mélyére ásunk, be fogod látni, hogy jobb együtt evezni az Igazsággal, mint beleragadni a zavarosba.

A Jak 1,2-4 figyelmeztet: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.”

Bevallom, kedvelem is, meg nem is ezt az igét. Jó előhúzni a tarsolyból, mikor a kávéautomata rosszul értelmezte a kérésedet, s kihagyta a tejet a kávédból, tönkretéve ezzel munkába indulásod örömét. Szörnyű!

De más helyzetekben? Amikor valami túl sokáig fáj? Vagy mélységesen csalódott vagy? Vagy amikor nem számíthatsz változásra?

Kegyetlennek tűnik, ha komoly bajokra elsütünk egy-egy „mindenkor örüljetek” értelmű igét. Olyan, mintha valami borzasztóan fájdalmas dologról viccelődnénk. Még nem jött el az ideje, semmitmondó.

Ezért örülök, hogy ebben az igében nem az van, hogy érezd magad vidámnak, hanem, hogy találj örömvillanásokat a fájdalom sötétjében is.

Az öröm felbukkanását és eltűnését akkor érthetjük meg, ha valóban bízunk Istenben akkor is, amikor emberi ésszel semmi jót nem fedezünk fel a történésekben. Kemény dió.

Ezért szeretem párhuzamba hozni a sütéssel. Képzeld el, hogy eldöntjük, sütünk valami finomat. Csak úgy, rögtönözve.

Beszerezzük a hozzávalókat, és kirakjuk őket az asztalra: a lisztet, a vajat, a cukrot, a vaníliát, a tojásokat, a sütőport és egy kis sót. De elfáradtunk, nincs kedvünk összekeverni a hozzávalókat, és megsütni a pitét. Inkább majd egyenként megízleljük a hozzávalókat. Viszont egyes hozzávalókat önmagunkban nem szeretünk, azokat inkább kihagyjuk.

A liszt száraz, poros – kihagyjuk.

A cukor, a vaj és a vanília finom – maradhatnak!

A tojás túl tömény nyersen – semmi esetre se hagyjuk meg!

A sóról nem is beszélve.

Így viszont a süteményünk sosem válik éretté, „tökéletessé”, amikor már „nem esik kifogás alá”.

Az egyes események alapján túl hamar véleményezzük életünk történéseinek minőségét és Isten megbízhatóságát, anélkül, hogy belegondolnánk, Isten milyen jó dolgot állít össze ezekből.

Ahogy a cukrászmester tudja, hogy milyen arányban szerepeljen a receptben a liszt és a tojás, ugyanúgy Jézus is, hitünk szerzője és bevégzője (Zsid 12,2), pontosan kiméri a száraz és nehéz idők mennyiségét életünkben. És igen, káoszt élünk át, mialatt minden összekeveredik, égető hőséget sülés közben, de nemsokára helyrejövünk, és olyan életet fogunk élni, ami a remény, irgalom, béke és vigasz édes ajándékát nyújtja másoknak.

Ilyen értelemben beszélhetünk tiszta örömről a bajban.

A szomorúság és ünneplés egyszerre is megfér a szívben. Ebben a gondolatban is békére lelhetünk. Nem kell választani köztük. Miénk lehet mindkettő. Felszabadulást érzünk, ha megengedjük magunknak mindkét érzést.

Megéljük és odafigyelünk arra, aminek még gyógyulnia kell, de közben tudunk nevetni, tervezgetni, mi mindent teszünk azután, és észrevesszük, milyen szép napra ébredtünk.

Mindkét érzéssel együtt élni nem jelenti egyiknek a tagadását sem.

Ez perdöntő hozzáállás, elismerése annak, hogy az élet ajándék – még ha nem is hasonlít ahhoz, amilyennek elképzeltük.

A bánat meglágyítja szívünket, hogy érezni tudjuk a gyászt. Az ünneplés hozzájárul, hogy szívünk alkalmassá váljék a visszatérésre, a folytatásra.

Örüljünk annak, ami örömre ad okot a zűrzavarban, és engedjük, hogy a bánat is eljöjjön az ünnepségre – tudva, hogy a fájdalomnak és az örömnek is értelme van, ha Jézussal élünk.

Mennyei Atyám, segíts észrevennem az örömvillanásokat a mai napban. És segíts észben tartanom a nehézségek közepette is, hogy végső soron bizonyosan jó az, amit nekem szántál. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Glimpses of Joy; Daily Devotion https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/7/glimpses-of-joy; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com