Keserűségemben sűrű könnyet sírok
látnoki szemekkel,most jövendőt írok.
Mózese ha lennék Izráel népének,
elvezetném újra Sinai hegyéhez.
A pusztának hosszú,nehéz útját járva,
hadd vérezne újra ,hadd sajogna lába,
míg az Igaz Isten szívébe zárja:
amíg a Golgota titkát megtalálja.
Mert igazán mondom,nem érti ez a nép,
nem érzi,nem tudja Krisztus szeretetét.
A törvényben bízik,mert azt hiszi róla:
az az üdvössége,az a megtartója.
Két hegy között bolyong Istenét keresve,
mintha nem lenne már Izráel Istene.
Két hegy között óh, jaj, elfárad a lába,
egyiktől másikhoz el mégsem találva.
- Oly nehezen tanúl,mint Izráel régen:
pedig ott volt a jel földön is ,meg égen.
A felemelt kígyó jel volt nekik arra:
így fog függeni majd a világ Megváltója.
Szemükön homály volt,szívükben balgaság:
nem ismerték fel a szabadítás Urát.
Vagy tán' felismerték, csak nem tudtak menni
az Úton,ami ment, és nem tudták tenni,
amit Ő tett, mondott, amit Ő hírdetett:
Mindennél nagyobb a megtartó szeretet!
- Ezért a miénk is a kudarcos élet,
mert nem szeretsz engem, s nem szeretlek téged.
Ezért vagy a próbám, s én vagyok neked:
mert nincs a szívünkben a krisztusi szeretet.
- Kesrűségemben sűrű könnyet sírok,
magányos órákon sok harcot megvívok.
Felemelem szavam az ég Istenéhez:
Legyen irgalmas még esendő népéhez.
Ne csalattasson meg,mint Izráel régen,
Kösse a szeret Krisztushoz egészen!
1980.február2.
Kommentáld!