A Prédikátor könyvének írója, fején találta a szöget, amikor ezt írta könyvének 4-ik fejezetében, a 10-ik versben: „Jaj pedig az egyedül valónak” Nincs a földön, szomorúbb, fájdalmasabb élet, mint az, amikor egymagára marad az ember.

Még a kicsi gyermek is sírva fakad, ha rövid időre, szülei magára hagyják őt. Sok szomorú drámai esemény maradt fenn, olyan emberekről, akik egyedül maradtak, valamilyen okból. Még az első ember sem volt eléggé boldog, amíg Isten nem adott mellé segítőtársat. Valóban nagy igazság az, hogy „jobb a kettőnek, mint az egynek”

Mióta emberek élnek a földön, mindig voltak, és most is vannak egyedül élő emberek, főleg az idősek köréből. Amikor több évtizedes házas élet után, vagy a férjet, vagy a feleséget, szólítja el Isten, ebből az elmúló világból, az örökkévaló világba. A sok egyedül maradt hitvestárs pedig, nehezen tud megbirkózni, a szomorú egyedülléttel.

Ámde ezt, csak azok értik meg igazán, akiknek szomorú szívét átjárja az egyedüllét fájdalma.

Gyermekkoromban, magam is átéltem az egyedüllét fájdalmát. Sírva vágyakoztam a szüleim után. Csak Isten látja igazán, hogy országszerte, milyen sok ember él egyedül, elhagyatva, szeretteitől, emberektől. És ha néha, felkeresi őt valaki, felvidul szomorú arca, kiöntheti előtte nyomorúságát, fájdalmát.

A Biblia is följegyez, egyedül élő embereket. Ilyen volt a Betlehemből származó Naomi, aki elvesztette férjét, és két házas fiát. De egyik menye, Rút, mélyen ragaszkodott hozzá, ez pedig jólesett Naominak, mert Rút nélkül, egyedül maradt volna.

Vagy gondoljunk Elizeus prófétára, aki mellől az Úr, elragadta Illést, tüzes szekéren a levegőbe. És az egyedül maradt Elizeus, fájdalmában, felkiáltott: „édesatyám, édesatyám „Hirtelen, távozott tőle, áldott életű kedves tanítója, Illés!

Egy alkalommal, Illés is felkiáltott fájdalmában: „Egyedül maradtam és engem is, halálra keresnek”

Mégis, a legfájdalmasabb egyedüllétet, maga az Úr Jézus élte át. Meg ismerte az egyedüllét fájdalmát, sokkal jobban, mint az egyedül maradt emberek. Jól tudta, mit jelent egyedül maradni. János. 6, 66-ban olvassuk: „Ettől fogva sokan visszavonultak és nem jártak többé ővele.”

Később pedig, János. 16, 32-ben. Ezt olvassuk: „Ímé eljő az óra és immár eljött, hogy szerteoszoljatok, ki – ki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok: de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van”

Ha nem csak szeretteink, de Urunk is, magunkra hagyna minket, szinte kibírhatatlan volna számunkra.

Áldott Megváltónk számára viszont, az volt a legfájdalmasabb idő, amikor a kereszten, szörnyű kínok között, így kiáltott fel: „Én Istenem én Istenem, miért hagytál el engem!” Tudjuk, hogy miért, értünk, kárhozatra méltó bűnösökért!

A világ fiai, sokkal mélyebben élik át, az egyedüllétet, mint Isten, hívő gyermekei.

Ismertem az Úrnak egy idős hívő gyermekét, aki egyedül élt, hosszú éveken át, de sohasem panaszkodott egyedülléte miatt. Mindig azt hangoztatta derűsen: „Magam vagyok, de nem egyedül, mert velem van Jézus, szentlelke által”

Bizonyosak lehetünk abban, hogy akik szívükben, lelkükben egyek az Úrban, azokat egymástól elválasztani nem lehet! Azok soha nem maradnak egyedül.

Júdás az áruló, azért hagyatott magára, mert hiányzott belőle, a szeretetből táplálkozó lelki kapcsolat.

Jaj, az egyedül valónak, különösen, ha nincs kapcsolata Istennel! Az Úr Jézus Krisztus által!

A keresztyénség hosszú évszázadaiban, mindig voltak egyes emberek, akik azt gondolták: úgy élhetnek Istennek tetsző életet, ha remeteként, kivonulnak az emberek közül a magányba. És távol a világi élettől, élik meg életüket.

Magam is ismertem egy ilyen remete embert. Egyik nap egy magas fán ülve böjtölt. Kunyhója ajtaján egy cédula volt látható, a következő szöveggel: „Ég és Föld között vagyok” Velem élő lányom is szokott látogatni, egyedül élő idős asszonyokat. Sokszor, alig várják, hogy ajtót nyisson rájuk és beszélgessen velük.

Alföldi távoli tanyákon, még most is vannak egyedül élő idős emberek, akikről talán nem is tud senki sem. Nincs, aki ajtót nyisson rájuk, elbeszélgessen velük, kisegítse őket. Vannak olyanok is, akik még ellátják magukat, nem szorulnak segítségre. De volt olyan szomorú eset is, hagy a magányos embert, megfagyva holtan találták otthonában, mert nem volt pénze tüzelőre. Nem tudtak róla, így nem is tudtak segíteni rajta.

Még mindig sok az olyan egyedül élő ember, aki örömmel venné. ha valaki, ajtót nyitna rá, és kibeszélhetné előtte, szíve fájdalmát, gondját, baját.

Van egy örömhírem a számukra: Él az Isten! Az árvák és özvegyek Atyja! Aki Szentlelke által, ma is itt van köztünk, hogy ne maradjanak árván, egyedül, akik szívükbe, életükbe hívják őt!

A Jelenések könyvében, a harmadik fejezet, 20-ik versében, maga Jézus szól így az egyedül valókhoz is: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem” Ezért, aki Jézussal van, soha sincs egyedül.

Ó de sok egyedül élő embernek, lehetne boldog, örömteli élete, ha Jézus előtt, megnyitná, szíve zárt ajtaját. Ő, senkire sem fogja erőszakosan rátörni az ajtót. De örömmel betér ahhoz, aki nyitott szívvel, vágyódó lélekkel várja Őt! Jaj, az egyedül valónak! Ám boldog ember, aki meg érzi, hogy a pillanatnyi egyedül hagyatás, csupán átmenő felhő, mely után, ismét kisüt a nap, és meleg sugaraival, megfényesíti, az egyedül élő emberek életét.

Az Úr Jézus, azért jött közénk, hogy senki, ne maradjon egyedül, aki hisz őbenne!

Kedves egyedül élő barátaim: ha még gyötri szíveteket, az egyedül lét fájdalma, hívjátok szívetekbe Jézust! Mert vele: az öröm, a szeretet, és a boldogság vesz lakozást nálatok. És végleg eltűnik szívetekből, az egyedüliség fájdalma. Hiszen, aki Jézussal él, az soha nincs egyedül.

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben