Pecznyik Pál: Íme, az Ember! János. 19, 5.

János Evangéliumának 19-ik fejezetében, az ötödik versben olvasható 3 megrendítő szó: „ Íme, az ember” Jézus volt az-az ember, aki mit Fiú Isten, rövid időre emberré lett, hogy önként magára vállalja, a ránk kiszabott, bűn miatti halálos büntetést!

Ő a dicsőséges koronás Fő, ott áll megalázottan, töviskoronásan, összekötött kezekkel, a verésektől eltorzult arccal, vádlója, Pilátus előtt. Valóban, a mi bűn által eltorzult arcunkat jelenítette meg ő. Akit riválisa a Sátán, tudott csak, ilyen szörnyű módon kikészíteni. Urunknak, szinte már nem is volt emberi arca! Csak egy torzó kékfoltos véres arc.

És a vádolására összesereglett nyomorult ember tömeg, magából kikelve, szinte vezényszóra, ordította Pilátus felé, „Feszítsd meg őt” Pedig, ha tudták volna, hogy az a töviskoronás megkötözött és lenézett, vádlott, nem más, mint Isten áldott szent Fia, Jézus Krisztus, az emberré lett Isten!

Aki helyettük vállalta a megszégyenítést, kínszenvedést, akkor bizonyosan, mellüket verve, zokogva hulltak volna, Jézus lábaihoz, bocsánatot kérve tőle.

De mivel lelkileg vakok voltak, kemény szívvel és rideg közönnyel, tekintettek rá, az emberi szánalom, egyetlen sugara nélkül. Úgy áll Jézus Pilátus előtt, mint vádlott a vádoló előtt. Megalázottan, megkötözött kezekkel.

De valósággal, mégis úgy, mint a Föld egyetlen igaz embere! Aki nem parancsra, nem kényszerre, hanem önként vállalta, a halálos bűnbe esett emberiség, megváltását, kiváltását, az örök kárhozat súlyos kelepcéjéből. Jól tudta, hogy a bűnre csábított emberiséget, csak egy ártatlan és bűntelen ember képes megmenteni!

Ahogyan egy kötelekkel megkötözött embert is, csak egy szabadkezű ember tudja, feloldani kötelékeiből.

Hála legyen, Megváltó Urunknak, értünk hozott nagy áldozatáért, nem volt hiábavaló mérhetetlen szenvedése!

De most, úgy kívánok szólni, mint ahogyan Keresztelő János szólt felőle: „Íme, az Istennek ama Báránya, aki hordozza a világ bűnét” Ugyanis, a Biblia, csak röviden ír arról, mi történt Jézussal, Isten Bárányával, az őrség udvarán.

Jézust, Pilátus elől, az őrök belökdösték az őrség udvarába. Csak képzeletünkre hagyatkozhatunk, ha meg akarjuk tudni, mi történt Jézussal, az őrség udvarán.

Valószínűen, egy rögtönzött emelvényt, készítettek, és arra ültették fel Jézust, hogy őt, királyként csúfolhassák.

Volt az udvaron egy tövisbokor, az egyik őr, néhány gallyat vágott le róla, és a tövisekből koronát formált. Azt nyomták Jézus fejére.

Bizonyára, nagy kínt okozhattak Urunknak, a fejébe szúródó tövisek.

Azt csak ő tudta volna megmondani. Ám Jézus, egy jajszót nem ejtett ki száján, szomorúan, mélyen hallgatott és szenvedett.

De hogyan írt felőle Ézsaiás? „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg”

Hogy Jézus panaszszó nélkül szenvedett, ez is, az egyik prófécia beteljesedése volt. Ha a szenvedő Jézus, csak egyetlen jajszót ejtett volna ki a száján, akkor Isten igaz szaván csorba esett volna. Ez pedig lehetetlen! Jézus ott ült tehát, töviskoronásan, megalázottan szégyentrónján.

Hála legyen mennyei Atyánknak, aki irántunk való szeretetből, elrejtette szemeink elől, mind azt az embertelen kínzást, gonosz játékot, melyet csak a Sátán tudott kitervelni, az általa gyűlölt Jézus ellen. Ezek a minden gonoszsággal felruházott zsoldosok, a Sátán által kitervelt kínzásokat hajtották végre. Mi nem láthattuk, hogy drága helyettesünket, helyettünk verték arcul, öklözték arcát, és hajbókoltak előtte, mint lenézett király előtt. Jézus valóban Király volt, hatalmas Úr, aki ha akarta volna, egyetlen csapással, megsemmisíthette volna őket. Mégsem tette, mert akkor nem tudott volna megváltani minket, bűneink szörnyű rabságából!

De mind az a kínzás, ami az őrség udvarán történt, csak része volt, annak a hosszú büntetési folyamatnak, mely a keresztre feszítéssel ért véget! Pilátus parancsára, elővezették a megkínzott töviskoronás foglyot, Pilátus elé.

És ekkor hangzott el Pilátus szájából a 3 hatalmas szó: „Íme, az ember” melyet aranykeretbe kellene foglalni, mert az emberiség milliárdjai közül, csak egyedül Jézus volt ember!

Mi, a bűn miatt, teljesen kivetkőztünk emberi mivoltunkból. És önmagunktól, képesek volnánk a legszörnyűbb gonosztettek elkövetésére. Mint ahogyan azt az emberiség véres történelme is fényesen igazolja.

Ezeknek az embertelen eseményeknek felsorolása, szinte lehetetlen. Lelki szemeinkkel, bárcsak úgy tudnánk feltekinteni, Pilátus előtt álló drága helyettesünkre, mint aki, irántunk való mélységes szánalomból, a mennyben levetette királyi palástját, és önként vállalta az emberi sorsot, minden örömével és nyomorúságával azonosult velünk, bűn által kifosztott emberekkel, kivéve a bűnt!

Legtöbb ember életében volt olyan esemény, hogy helyettesíteni kellett valakit. Sokféle helyettesítés létezik, van könnyebb és súlyosabb. Ámde olyan helyettesítés, mint amilyet a mi áldott Megváltónk vitt végbe, nem volt, és nem is lesz soha!

A Biblia, világosan mutatja be, milyen volt az ember arca a bűneset előtt, milyen torz a bűnei miatt, és milyen lehet, megtérése, újjászületése után!

Az Úr Jézus, önmagán mutatta be, előttünk, milyen torz volt arcunk bűneink miatt, és milyen lehet, bűnöktől megszabadultan!

A tanítványoknak megadatott, hogy láthassák: jézus feltámadás előtti és utáni arcát.

Így láthatjuk meg mi is, megtérésünk előtti és utáni arcunkat. Most ismét elvonult lelki szemeink előtt, Megváltó Urunk értünk hozott nagy életáldozata!

Ezért, valahányszor csak bűnre csábítana minket, gonosz ó emberünk, jusson eszünkbe, hogy Jézus egyetlen bűn miatt is, vérét és életét áldozta volna fel!

Mert azt a csodálatos új országot, melyet Isten készített, megváltott gyermekeinek, még egy parányi bűn sem fertőzheti meg!

Abban: csak a szentségnek, a tisztaságnak, örömnek, szeretetnek, békességnek és boldogságnak lesz helye.

Jézus – rövid időre – azért vált emberré, hogy mi, megváltott bűnösök, Isten gyermekeivé válhassunk, és az igazság hófehér köntösében élhessünk örökké, mennyei Atyánk közelében.