Idő híján is kapcsolatban lehetünk Istennel.

„Legyünk biztosak abban, hogy Isten mindig közel van hozzánk. Úgy élünk, mintha távol lenne, magasan, a mennyekben, és elfelejtjük, hogy ugyanakkor szüntelenül mellettünk is van” – írta Josemaría Escrivá, az Opus Dei alapítója.

Amikor fizikailag közel vagyunk valakihez, akit szeretünk, természetes, hogy szólunk hozzá. Nem beszélünk egyfolytában, hiszen akik szeretik egymást, azok csöndben is tudnak lenni egymás mellett – de azért furcsa lenne, ha egész nap nem szólnánk szerettünkhöz, aki mellettünk ül.

Isten is közel van hozzánk, a szívünkhöz szól, és válaszolnunk kellene valamit. Akár olyan egyszerű szavakkal, mint ahogy a velünk egy szobában tartózkodó szeretteinkhez szólnánk. Vagy folyamodhatunk a röpimákhoz, fohászokhoz, „nyílvessző”-imákhoz – több névvel is illetik ezeket a rövid imákat, amelyekkel napközben időnként az Úrhoz fordulunk. Nagyon kifejező a nyílvessző-ima kifejezés – Pio atya is nyílvesszőhöz hasonlította a röpimákat, melyeknek különleges erőt tulajdonított.

1914 decemberében azt írta, nem túlzás azt állítani, hogy Istennek meg kell hallgatnia ezeket az imákat: „Szüntelenül kérlek, térj vissza a helyes szándékhoz, amely kezdetben megvolt benned, és időről időre mondj egy rövid fohászt. Ezek mint nyílvesszők sebzik meg Isten szívét, és arra kötelezik Őt – és ebben az esetben nem túlzás ezt a szót használni –, arra kötelezik, hogy megadja neked kegyelmét és segítségét mindenben.”

A röpima rövid, pár szavas imádság, mellyel napközben, amikor nincs idő hosszabb imádságra, a teendők megszakítása nélkül Istenhez tud emelkedni a lélek – írja a Magyar katolikus lexikon. – A legrövidebb röpima Isten és a Szűzanya neve: „Úristen!”, „Istenem!", „Jézusom!”, „Mária!”. Röpimaként mondható a katolikus köszöntés is: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Vagy a következők: „Istenem, Mindenem!”; „Jézus Szíve, bízom benned! Neked ajánlom a szívemet!”; „Mária, segíts!”; „Szent József, oltalmazz!”. Röpimát mondunk váratlan helyzetekben, amikor önkéntelenül Istenhez menekülünk külső veszedelem vagy kísértés miatt („Istenem, segíts!”); Isten jóságának eleven megtapasztalásakor („Deo Gratias! Hála Istennek!”); az istengyermeki, illetve jegyesi szeretet késztetésére minden különösebb külső ok nélkül („Istenem, szeretlek! Jézusom, Szerelmem!”).

Ezek a rövid imák magától értetődően fognak eszünkbe jutni, ha tudatában vagyunk Isten állandó jelenlétének életünkben. Egy lélegzetvételnyi idő elég, hogy kimondjuk őket, mégis irányt mutatnak. Felemelik a lelkünket Istenhez, és segítenek veszély idején.

Más lehetséges röpimák, a teljesség igénye nélkül:

„Uram, Jézus Krisztus, élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

„Én Uram, én Istenem!”

„Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem!”

„Uram, hiszek, segíts hitetlenségemen!”

„A Szent Kereszt legyen világosságom!”

„A te kegyelmed elég!” 

Forrás és fotó: Aleteia.org; Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

(vn)