„Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.” Róm 15,4

Nem volt választási lehetőség. Mikor a serif autója bekanyarodott a házunk elé, tudtam, mi következik. Félresikerült lépések, események végén a dolgok rosszról rosszabbra, majd reménytelenre fordultak.

A serif hivatalosan barátságos mosolya nem tudta feloldani a rettegett pillanat kínját. A környező házak redőnyei mögül kíváncsi szomszédok bámulták, mi történik.

A serif átnyújtotta a végzést, és én könnyes szemmel vettem át. A nő ránézett karomon ülő kisbabámra, s a totyogóra, aki a szoknyámba kapaszkodott, és őszinteség csengett a hangjában, mikor azt mondta: „Sajnálom”.

„Köszönöm”- suttogtam, és lassan becsuktam mögötte az ajtót.

Leültem a benti lépcsőre, és elolvastam a hivatalos iratot. Pontos jogi fogalmazás, erőteljes törvényi szövegek, amiket alig értettem, és a feketén kiemelkedő szörnyű mondat: „Az ingatlan harminc napon belül kiürítendő”.

Jelzálogjog érvényesítése történik.

Nem akartuk, és nem kerülhettük el. Szégyenletes volt, és zavarba ejtő. Otthonunk átengedése a jelzálogjog tulajdonosnak nagyon fájdalmas folyamat lesz.

Gondosan festett halvány mustársárga falaim – annyira fognak hiányozni. Hogy élek majd a szomszédokkal és gyermekeikkel megszokott délutáni közös játék nélkül? És mire volt jó a rengeteg szendvicsebéd a férjemmel, hogy össze tudjuk kuporgatni a pénzt az otthonunkra?

Annyi mindent elvesznek tőlünk. Csak úgy.

Nem értettem, Isten hogyan hagyhatta, hogy ebbe a megalázó helyzetbe kerüljünk. Bíztunk Benne, miért nem gondoskodott rólunk?

Istenbe vetett minden reményem villámgyorsan szertefoszlott. Magam erejéből nem tudtam újratölteni. Mások tapasztalatára volt szükségem, hogy újra reményre leljek.

Így ír Pál apostol: „Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.” Róm 15,4

Megtanultam ebben a siralmas időszakban, hogy amikor összetörnek az álmaink, mások reményéhez kell fordulnunk segítségért.

A Bibliában ősi történelmi gyökerei vannak a reménynek, melyeket csak elő kell kotornunk.

Reménykedhetünk, mert…

Ábrahám és Sára reményre leltek a hitben, hogy bár emberileg nem reális a gyermek utáni vágyuk, Isten számára nem létezik lehetetlen. (Ter 15,17-18)

Reménykedhetünk, mert…

Ruth és Noémi is reménykedett, mikor elindultak új életük felé azután, hogy elvesztették családjukat.

(Ruth 3).

Reménykedhetünk, mert…

Mária és Márta is reményre lelt, látva, hogy Jézus bármire képes, még arra is, hogy fivérüket feltámassza a halálból. (Jn 11)

Mikor becsuktam otthonunk ajtaját magunk mögött, nem tagadtam le, hogy szívem összetört. De eldöntöttem, hogy akárhogy is, reménykedni fogok.

Reményre leltem kislányaim szemének ragyogásában, ahogy felfedezték új, bérelt házunkat. Reményre leltem, ahogy édesanyám segítségével kicsomagoltam dobozainkat, és elrendeztem a játékokat. Reményre leltem, ahogy férjem szíve közelebb került az enyémhez az együtt átélt nehézségek közben.

A remény Jézust követő létünk gyújtópontjában van. Ha engedjük, hogy a remény belénk ömöljön, át fogja hatni a legnehezebb körülményeinket is.

Ha reménytelenséget érzel valamiért, nézd azokat, akik a Bibliában reménységben éltek, hagyd, hogy hasson rád az ő reménységük. Remélem, hogy így össze tudnak forrni széttört álmaid.

Uram, köszönöm, hogy reményt adsz, ami össze tudja forrasztani széttört életünket. Adj erőt, kérlek, hogy reményre leljünk ott is, ahol most csak reménytelenséget érzünk. Jézus nevében, Ámen.

(Nicki Koziarz: Found Hope, Encouragement for today, www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,