A nápolyi Sanità negyed plébánosa, Antonio Loffredo a legsikeresebb önkéntes szociális vállalkozást hozta létre városában: megmentett mintegy hatvan utcagyereket, és felújította Szent Januáriusz katakombáit, új életet adva ezzel egy egész városrésznek.

Már legalább hatvan egykori utcagyereket foglalkoztat a La Paranza elnevezésű egyesület, amely egy ismeretlen, rejtélyes helyből a város egyik legnagyobb turistalátványosságává varázsolta Szent Januáriusz katakombáit. Évi 130 ezer látogatója van a katakombáknak, a szervezet így munkát ad olyan fiataloknak, akik egyébként legfeljebb a camorra, a nápolyi maffia köreiben kereshetnének boldogulást.

Ráadásul hatalmas szociális beruházás is, mert fokozatosan átalakítja a Sanità városnegyedet. „Ha évente több tízezer turista megfordul az utcákon – mondja a plébános –, az arra ösztönöz, hogy másképp viselkedj, tartsd tisztán az utcákat, nyiss üzletet, és a legális jövedelemre koncentrálj. Vagyis a gyerekeim nemcsak a saját életüket változtatták meg, hanem a közösségét is, amelyben élnek.”

Antonio atya nemcsak a katakombákkal kapcsolatban kezdett vállalkozásba, számos ötlete volt mindig. Öt plébániája van, mind az öthöz tartozik egy ház. Kiadhatná azt a négyet, amelyekben nem lakik, ezzel szerezhetne egy kis jövedelmet. De ő másként tett. Az egyiket vendégháznak, kollégiumnak ajánlotta fel olyan diákoknak, akik zenekari zenésznek tanulnak: „Mi a jobb, kilencven fiatal, akik építik az álmaikat, jelet hagynak maguk után, vagy havi ötszáz euró és a kamatai? Mi ér többet? Nekem nincsenek kétségeim ezzel kapcsolatban.”

Egy másik plébániát akkor kezdtek használni, amikor utcai szociális munkások, akik problémás fiatalokkal foglalkoznak, felkeresték, hogy nem találnak termet a bokszedzésekhez. A plébános így válaszolt: „Adok helyet a plébániámon. De csak azzal a feltétellel, hogy én mondom meg, kik lesznek az edzők…. Rendőrök.” „Így most rendőrök és rablók együtt húznak bokszkesztyűt, és a meccsek után kezet szorítanak, így tettünk egy lépést előre a remény útján. És a reménynek, ahogyan Szent Ágoston mondta, két gyermeke van: a felháborodás, amiért rosszul mennek a dolgok és a bátorság arra, hogy megváltoztassuk őket” – magyarázza.

Úgy véli, a megoldás csakis alulról jöhet. Különösen Nápolyban, ahol a hamu alatt még ég a tűz, nem egy halott város. Vannak, akik tönkre akarják tenni, de ők nem hagyják. A hivatalos szervek nem tudnak megküzdeni a problémákkal, a törvények, rendeletek rabjai. Felidézte egy temető esetét, amit a város nem tudott rendbe tenni, de amikor megkapta a városnegyed, nekik sikerült. Ezt történt San Gennaro katakombáival is.

Véleménye szerint Nápoly tele van olyan helyekkel, amelyeket közösségi kezdeményezésre civil vállalkozássá lehetne tenni, ami jövedelmez is. Olyan ez, mintha olajkincsük lenne, és azt kéri, engedjék, hogy maguk bányászhassák ki. Már tudják, hogyan kell. A La Paranza egyesülethez tartozó fiatalok vállalkozók lettek, már nincs is szükségük rá… „Nekem úgyis más a munkaadóm, előbb-utóbb magukra kell hagynom őket” – teszi hozzá viccesen. Az egyikük most járt Japánban előadást tartani arról, hogyan kell ilyen közösségi vállalkozásba fogni. Pedig olyan fiatalokról van szó, akik ott hagyták az iskolát, az utcán éltek, elveszettnek tartották őket. „Mi álmodozók vagyunk, de tudunk számolni is. Én a lelkemben kereskedő vagyok” – vallotta meg a plébános.

Forrás és fotó: Aleteia

Magyar Kurír

(tzs)